tóth gabi
Bécsben júliustól tanfolyamra kötelezik a kutyásokat. Ausztria két tartományában és Svájcban is engedélyhez kötik az ebek tartását, és sok magyar kutyás úgy gondolja, nálunk is ezt kellene tenni. Mások szerint viszont ez is csak egy pénzlehúzás, így is éppen eleget költenek a gazdák a kedvenceikre.
Bécsben júliustól 40 eurós, 4 órás tanfolyamot kell elvégezniük, majd levizsgázniuk mindazoknak, akiknek korábban legalább két évig nem volt kutyája, de most szeretnének tartani.
Az intézkedéssel azt akarják elérni, hogy csak felelősen tartsanak állatot az emberek. Felső-Ausztriában és Stájerországban évek óta működik ez a rendszer, és 2010 óta minden kutyát be kell jelenteni a helyi önkormányzatnál. Svájcban 2010 óta csak az tarthat kutyát, aki részt vesz tanfolyamon és sikeresen leteszi a vizsgát. Németországban is van kutyatulajdonosi képzés, de ott nem kötelező.
„Előbb-utóbb nálunk is így lesz" – vélekedik Szilágyi István, a Fehérkereszt Állatvédő Liga elnöke. Budapesten 150 ezer kutya van és másfél millió ember, tehát a lakosság 10 százaléka kutyás.
„Én mindenképp meglépném, de mivel egy-másfél év kell a jogszabály bevezetéséhez, néhány évet erre biztosan várnunk kell. Pedig az állattartás mindenképp konfliktusokkal jár, főleg társasházban, nagyobb lakóközösségben."
Szilágyi István különösen a nagy mozgásigényű kutyafajták tartását szabályozná. A szánhúzók, pásztorkutyák, őrző-védők tartását jogosítványhoz kötné.
„Egy pásztorkutya lakótelepi környezetben egyáltalán nem érzi jól magát, nem tud eleget mozogni, ahogyan a kis ölebeket sem szabad egész napra magukra hagyni, mert kívánják a társaságot" – tette hozzá. De azt is tudja, hogy nálunk nem volna egyszerű a szabályozás bevezetése, mivel a magyar ember úgy van vele: „Az én házam, az én váram”.
- Csak elkötelezett ember fizet és vizsgázik azért, hogy kutyát tarthasson.
- A tanfolyamon elsajátítják az állattartás legfontosabb tudnivalóit
- Békésebb lesz az együttélés kutyások és nem kutyások között.
- Jobban megválogatnák, hol milyen fajtájú kutyust tartanak
Tóth István Zoltán, Lola gazdája:
„Sok felelőtlen kutyással találkozom, az engedély kiszűrheti az alkalmatlanokat. Mindig azt mondják, hogy a harci kutyákkal van a baj, pedig sokszor a kis fehér szobakutyák agresszívek, nem tudnak viselkedni. Nem az számít, milyen fajta, hanem az, törődik-e vele a gazdája."
Mária, Bobby gazdája:
„Jogos, hogy engedélyhez kössék a kutyatartást, magam is levizsgázom, ha kell, bár nekem már régen megvan Bobby. Mentett kutyus, menhelyről hoztam el kicsi korában, azóta viselem gondját. De rendszeresen találkozom olyanokkal, akikre egy kutyát se bíznék!"
- A gyerekneveléshez se kell vizsga, miért pont az állattartáshoz kellene?
- Ez megint egy módja annak, hogy a kutyások zsebéből pénzt vegyenek ki.
- Az állatorvos így is megadja a szükséges felvilágosítást az állattartónak, ugyanazt mondanák el még egyszer.
- Akkor lesz békésebb az együttélés kutyások és nem kutyások között, ha foglalkoznak az állattal, nem akkor, ha tanfolyamra jár a gazdi.
Ludasi László 40 éve tart állatot.
„Felelőtlenség ellen nem véd az oktatás, semmi értelme, ugyanannyi kutya kötne ki a menhelyen. Amíg lesznek, akik csak divatból tartanak kutyát, nem szeretetből, amíg vannak haszonleső szaporítók, addig kóbor kutyák is lesznek."
Berei László, Jonni gazdája:
„Én biztosan nem fizetnék azért, hogy vizsgázhassak. Inkább büntessék meg rendesen az állatkínzókat és hajtsák is be rajtuk a pénzt! És azt hogyan igazolja valaki, hogy már két éve tart kutyát? Dolgoztam Ausztriában, ott sokkal több a divatkutya, hiába fog vizsgázni a gazdi, ha utána egész nap a táskában hordja magával szegény kutyust."
Még többet olvashatsz a megosztó témáról a %RIPOST% napilap pénteki számában.