Létrehozva: 2019.06.26.

Hihetetlen, ezzel sokkolják az embereket a magyar perverzek

Egy fiatal nõre fecskendõbõl spermát locsoltak a hétvégén egy budapesti villamoson. Elképesztõ, hogy az utóbbi idõben mennyi döbbenetes eset történt: undorító alakok sokkolják a járókelõket!

A pesti spermafecskendező

Egy fiatal nő a Facebookon adta hírül undorító élményét, amit a 4-6-os villamoson szenvedett el. Azt állítja, hogy fényes nappal, amikor le akart szállni, egy férfi fecskendőből spermát fröcskölt rá. A lány azt írta, hogy az illető megvárta, hogy ő háttal legyen neki, ekkor lépett akcióba. Miután a nő üvölteni kezdett vele, a férfi tagadta a tettét. Elmondása szerint, a perverz terepmintás pulcsit viselt, 170 centi magas lehetett. Az esetről a Bors számolt be.
 

A debreceni fainzultáló

Elképesztő esetet rögzített egy csapat fiatal áprilisban, Debrecen egyik parkjában. A felvételen egy férfi szerepel, aki hevesen megerőszakolja egy fának a törzsét. Akik az egyoldalú, különös légyottot végignézték, azt mondták: „degenerált dolog egy fa megbecstelenítése”. A fiatalok elmesélték:

Beszélgettünk, hülyéskedtünk, és ahogy az egyik barátom oldalra nézett, látta, hogy a parkban az egyik öregebb férfi ott élte ki a vágyait.

A felvételen a szexéhes férfi szorosan átöleli a fát, egész testével hozzásimul a törzséhez, megcsókolja, majd, amikor végez, felhúzza a nadrágját és elsétál. Feljelentés nem történt, bár maximum természetkárosítás miatt indulhatna szabálysértési eljárás…

 

 

A pécsi autóerőszakoló

Elképesztő történet zajlott le több éjszaka is Pécsen is. Egy biztonsági kamera rögzítette a férfit, aki az éj leple alatt megerőszakolta egy hölgy autóját. Az eset még 2017-ben történt, ám a  felvétel csak nemrég látott napvilágot. Az illető lecsavarta a kocsi tanksapkáját, majd, mint kiderült, meg is vajazta,  az üzemanyagtöltő-nyíláson keresztül belehatol a kis Smartba, konkrétan annak a benzintankjába. Lassú, komótos mozdulatokkal tette magáévá a járművet. Az autó gazdája - bár imádta a kisautót – az eset után megszabadult a járműtől. Azt nyilatkozta: „Ezzel a tudattal, hogy lehet tankolni?” Információink szerint a kocsierőszakoló bosszúból követte el tettét, és szabadlábon van, sőt hasonló korábbi tetteiért már pénzbüntetést is kapott.
 

 

 

 

A kőbányai orálfantom


Sokkolta az egész országot a kőbányai orálfantom híre. Felkerült az internetre egy térfigyelő kamera által rögzített felvétel, amin az látható, hogy egy földön alvó hajléktalant kezd egy arra járó férfi orálisan kielégíteni. Az ügyben először eljárás indult szexuális erőszak miatt, de információink szerint utólag ezt megszüntették, mert az áldozat azt monda, beleegyezett az esetbe.  Az biztos, hogy aki látta a felvételt, sosem felejti el…



A wekerletelepi nőnek öltözött férfi zaklató


Furcsa alak bukkant fel a múlt héten fővárosi Wekerletelepen. A környéken mindenki arról beszélt, hogy egy nőnek öltözött férfi mászkál a környéken, és fiatal lányokat zaklat. Az egyik áldozat meg is szólalt a %Ripost%-nak:  „A Határ úton láttam, hogy előttem egy nő megy csillámos szandálban.

Amikor beértem a buszmegállónál, akkor döbbentem rá, hogy nem is nő, hanem egy férfi, női ruhában!

Elállta az utamat, megnézett magának és megszólított. Közölte, hogy ő női ruhában érzi kívánatosnak, szexinek magát, és gerjed rám. Középkorúnak tűnt, rövid sötét haja volt, egyberuhát viselt. Rászóltam, hogy hagyjon békén, de követni kezdett.” Információink szerint a lánynak nem esett baja, mert egy másik járókelő „megzavarta” a furcsa alakot. Az alak több másik lányt is zaklatott.

 

A dunaharaszti disznóerőszakoló

Dunaharasztiban, egy telepen történt a tragikus eset, amikor egy férfi megerőszakolt egy disznót februárban. A botrányos felvételt a fajtalankodó férfi szomszédja rögzítette, majd küldte el egy tévécsatornának. A videón az látható, amint a 75 éves idős úr kimegy az istállóba, először csendben nézi az állatot, aztán lassan megkerüli a disznót. Tanácstalanul járkál mellette, majd mögé lopózik és olyat csinál, amire rémálmainkban sem gondolnánk. A felvételen tisztán látszik, hogy percekig inzultálja az állatot, ami végül elrohan, így az erőszakoló egyedül marad az ólban. Miután a felvétel napvilágot látott, a rendőrök és az állatvédők felkeresték a férfit. Amikor kérdőre vonták a fajtalankodás miatt, egyszerűen csak azt mondta:

Elképzelnek ilyet egy 75 éves emberről? És elhiszik?

Mivel a férfinak több állata is volt, azokat kimentették az ketrecekből, és más befogadóknál helyeztek el őket. A férfi ellen eljárás indult, milliós bírságra számíthat.
 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

astronet.hu

Húsvéti hosszú hétvégi horoszkóp 2024. március 29-április 1: Csodaszép ünnepek

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább

INSIDER

Szívszorító: Húsvéti nyuszik és tojások díszítik a 15 évesen elhunyt Dominik sírját

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán