Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2019.06.03.

Erre senki sem számított: fordulat a megölt soroksári futónő ügyében

A korábban véltnél is súlyosabb büntetésre számíthat a gyilkossággal gyanúsított férfi.

A rendőrség módosította az eddigi gyanúsítását R. Szilveszterrel szemben. Gyurik Krisztina feltételezett gyilkosát már különös kegyetlenséggel, aljas indokból elkövetett emberöléssel, illetve szexuális erőszakkal és kifosztással gyanúsítják. "Nemrégiben közölték a védencemmel az új gyanúsítást, amit tudomásul is vett. Ami különös volt, hogy korábban arról kaptunk tájékoztatást, hogy szexuális erőszak nem történt, most mégis ennek az ellenkezőjét állítja a hatóság. Ügyfelem ahogy eddig, most sem tett vallomást" – közölte a Blikkel dr. Lichy József védőügyvéd.

Mint azt megírtuk, 2013. szeptember 25-én Krisztina az otthonából futni indult, haza azonban nem ért. Férje és fia azonnal a keresésére indult, majd nem sokkal később, közel a család házától a rendőrök megtalálták a nő lemeztelenített holttestét.

Az emberölés az egyik legtöbb minősített esettel rendelkező bűncselekmény. A minősített esetek súlyosabb elkövetési módokat jelölnek, így tíztől húsz évig tartó, vagy akár életfogytiglani szabadságvesztés is kiszabható az elkövetőre. Abban az esetben, ha a bíróság R. Szilvesztert minden vádpontban bűnösnek találja, visszaesőként élve már nem hagyhatja el a börtönt. 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Friss képek az orosz-ukrán háborúról

origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

magyarnemzet.hu

Embervadászat Kárpátalján: dühös hozzátartozók támadták meg a toborzóközpontot

ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

hirtv.hu

Mentőhelikopter szállította kórházba a soproni cirkuszi balesetben súlyosan megsérült férfit

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 6.: a Vízöntőt meglepetés éri, az Oroszlán áttör egy falat

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Top 5: Ekkor nézz az égre és minden vágyad teljesül

INSIDER

„Betörte a fejét és addig rugdosta, míg leszakadt a lépe, mégis visszament a bántalmazójához” - családja aggódik Andreáért

INSIDER

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

INSIDER

Gyász: meghalt Simon István