RETRO RÁDIÓ

Zacher Gábor oldhatja meg a kokainügyet: meg tudták volna menteni Attilát?

Zacher Gábor oldhatja meg a kokainügyet: meg tudták volna menteni Attilát?
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 05. 13. 07:30

Egy 31 éves férfi haláltusáját végignézte a párja. Zacher Gábort kérte fel a bíróság szakértõnek.

Fordulat Csaba Attila ügyében: a bíróság az ország legismertebb toxikológusát, dr. Zacher Gábort rendelte ki szakértőként a tragédiával végződő ügyben.

A fiatalember 2016-ban kokaintúladagolásban halt meg: a halálos dózis ötszörösét nyelte le, nehogy megbukjon egy közúti ellenőrzés során. Párja az autóban, majd később a lakásában végig vele volt.  

 Édesanyja szerint a fia nem halt volna meg, ha a nő időben mentőt hív. 

A fiam hosszú ideig szenvedett, üvöltött a fájdalomtól, a párja mégsem csinált semmit – mondta Csaba Alfrédné.

A Blikk korábban elérte Attila exének ügyvédjét, aki szerint semmi nem bizonyítja, hogy védence tudta: a férfi drogot vett be. A védő akkor arra hivatkozott, hogy 3 szakértő is megállapította: a nő nem ismerhette fel a túladagolás tüneteit. 

Felháborító, hogy az eddig eljárt orvosszakértők szakvéleményükben pusztán „feldobottságot”, „másnaposságot” emlegettek – szögezte le dr. Györei Péter, az anya ügyvédje. – Ugyanígy elképesztő, hogy a szakemberek szerint elképzelhető, hogy az Attila mellett jelen levő személynek még a halál előtti órában sem tűnt fel, hogy a férfi kokaintól szenved. Ezért indítványoztam olyan szakember kirendelését, aki gyakorlati tapasztalatokkal rendelkezik kokainmérgezéses esetek terén.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.