Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2019.05.23.

Összefügghetnek a rejtélyes eltűnések: 2 magyar vállalkozót keresnek

A két vállalkozónak pár nap eltéréssel veszett nyoma, azóta is keresi õket a rendõrség.

Ismerhette egymást az a két vállalkozó, akik pár nap különbséggel tűntek el. Egyiküknek Maglódon, másikuknak Budapesten veszett nyoma. Nem kizárt, hogy egy közös üzlet állhat a két férfi eltűnése mögött. Közben az is kiderült, hogy a maglódi vállalkozó autóját egy ismeretlen visszavitte a férfi házához.

Pintér Gyula maglódi vállalkozó luxusautókat hozott be külföldről, majd itthon értékesítette azokat, éppen úgy, mint Antal Csaba fővárosi üzletember, akinek az autóbehozatal mellett több szerelőműhelye is volt.

Az eltűnés körülményei mindkét esetben rejtélyesek: a két férfinak úgy veszett nyoma egyik óráról a másikra, mintha a föld nyelte volna el őket. Csaba egyik kedves barátját kérte meg, hogy fuvarozza el a IV. kerületi Erdősor utcába. A férfi ott kiszállt, azóta senki nem tud róla semmit, noha a %Ripost% információi szerint száznál is több zsaru kereste az újpesti Farkaserdőben.

Gyula pedig gyömrői műhelyéből a maglódi otthonához hajtott a Hummerjével, azóta nem adott életjelet magáról, csupán a kocsiját találták meg a ház előtt. Még rejtélyesebbé teszi a körülményeket, hogy a férfi kutyáját, Répát – aki mindig a gazdájával volt – a szlovákiai Léván találták meg, épségben.

„Az, hogy a két ügy más-más hatóságnál van, nem zárja ki azt, hogy konzultáljanak egymással, pláne, ha ennyire sok az egyezés. Természetesen azt sem szabad kizárni, hogy az esetek tüzetes vizsgálata után kiderülhet, bár a nyomok egy irányba mutatnak, még sincs semmi köze a két eltűnésnek egymáshoz” – mondta a Blikknek egy nyugalmazott nyomozó.

A Bors közben megtudta, hogy a maglódi vállalkozó Hummerjét valaki az éj leple alatt visszacsempészte a házhoz.

Gyula testvérének elmondása szerint a férfi a Hummerrel csak az otthona és a közelben lévő műhelye között közlekedett, mivel ideiglenes rendszám van a kocsin. A hozzátartozó kizártnak tartja, hogy a terepjáróval Szlovákiáig autóztak volna.

„Pénteken úgy ment el, mintha elhívták volna valahova, biztosan nem hosszú időre készült. Én vasárnap éjszaka mentem a házához, de akkor már érdekes módon az udvarban parkolt a kocsi. A rendőrség már lehet, hogy tudja, de nekünk fogalmunk sincs, ki vihette oda. A körülmények arra utalnak, hogy nem a testvérem. A jelek szerint nem járt a házában. Szombat éjszaka kerülhetett vissza az autó” – mondta a Borsnak Ildikó, az aggódó testvér.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szánalmas, röhejes, megalázó: Magyar Péter énekelni akarja tanítani az operaénekes Rost Andreát - videó

origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

magyarnemzet.hu

Klopp egy kivételes játékosról beszél a Liverpool csapatából + videó

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

magyarnemzet.hu

Dárdai Pál 30 milliót követel, Berlinben 121 érvet hoztak fel ellene és mellette

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Győrffy Balázs: a magyar kormánynak prioritás a gazdák támogatása

INSIDER

"Több időt töltök a TikTokon, mint a családommal" – Ezt gondolják a magyar fiatalok a felület betiltásáról

INSIDER

Képek a múltból: így nézett ki az érettségiző Orbán Viktor, Szijjártó Péter, Pintér Sándor

INSIDER

Több mint 10 fokot esik vissza a hőmérséklet: mutatjuk, hogy mire készülj!