RETRO RÁDIÓ

Kiderült, ez hozhat fordulatot a darnózseli gyilkosság ügyében

Kiderült, ez hozhat fordulatot a darnózseli gyilkosság ügyében
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 05. 18. 00:45

Május 27-én lesz öt éve, hogy eltûnt, és meghalt N.-né Kovács Judit, akit a vád szerint férje gyilkolt meg.

Azt az ügyvédet kérte fel képviselőnek a darnózseli áldozat testvére, aki ½a lúgos orvos½ ügyében is képviselte a sérült asszonyt. Dr. Gál András vállalta a pert, de még nem nyilatkozik, mert nincs kezében az írásbeli indoklás.Május 27-én lesz öt éve, hogy eltűnt, és meghalt N.-né Kovács Judit, akit a vád szerint férje gyilkolt meg. N. Jánost első fokon másodszor is felmentették a megismételt eljárásban, március elsején. 

A bíróság az ügyészi tényállás nagy részét kimondta, megállt a Tatabányai Törvényszék előtt az előzmény, és lényegében a nyomok eltüntetésére vonatkozó érvelés is - írja a Kisalföld. Kimondták, hogy az alibit igazoló testvér szava valótlan. De mindez kevés volt: épp az ölés tényét nem állapították meg, úgy látva: nem lehet 70–80, sem 90 százalékos bizonyosságra elmarasztaló ítéletet alapozni.

A portál megtudta, hogy Kovács Szilárd, Judit bátyja eljutott dr. Gál András ügyvédhez, aki a „lúgos orvos" áldozatát képviselte. "Az ügyvéd úr már átnézte az iratok jó részét. Meghallgatta a szóbeli indoklásról készült hangfelvételt, és szerinte is benne van minden, ami elegendő lehet ahhoz, hogy más ítélet szülessen."

A megyei és a fellebbviteli főügyészség megkapta a törvényszék írásbeli ítéletét, a bűnösség megállapítását kéri. A kézhezvételtől számítva a fellebbviteli főügyészségnek 30 – nehezebb ügyeknél 60 – napja van az indítvány megtételére, de dr. Mészáros Tamás fellebbviteli főügyész közölte: nem várják meg a határidő lejártát, mert nincs rá szükség. Az ítélőtáblán pedig legvalószínűbben ősszel várható másodfokú döntés – tájékoztatott dr. Ferenczy Tamás szóvivő.

A család nehezen viseli a májusi évfordulókat, most az ötödiket még lesújtóbbá teszi a közelmúltban elhangzott ítélet. Judit édesanyja egy-másfél hónapig nem tudott lelkileg túljutni ezen, de „Judit – évfordulótól függetlenül is – mindig velünk van" – mondta az áldozat bátyja.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.