tóth gabi
A temetõ üzemeltetõje szerint nem feladatuk, hogy a sírokra is ügyeljenek.
Döbbenten vette észre a Schleier család, amikor elhunyt szerettükhöz látogattak az Új Köztemetőbe, hogy a rokon értékes sírkövét elvitték, illetve kicserélték egy silányra.
"Három évvel ezelőtt halt meg a testvérem, két és fél éve állíttattunk sírkövet neki. Amikor április végén mentünk hozzá, a kőnek hűlt helyét találtuk – fejtegette az elhunyt testvére, Mária a Blikknek. – Először azt hittem, eltévedtünk. Csak később döbbentem rá a szomorú valóságra: ellopták a gyönyörű gránit sírkövet, a fedlapot pedig kicserélték egy másikra!"
"Álmunkban nem gondoltuk volna, hogy ilyen megtörténhet – tette hozzá Schleier Zsolt, az elhunyt Ágnes fia. – A sír egy forgalmas helyen található. A temető munkatársai a bejelentés után felvették velem a kapcsolatot, de csak hogy megállapítsák: kár történt. Bár elvileg biztonsági szolgálat vigyáz a rendre, kártérítést nem kapunk. Azt javasolták, tegyek feljelentést, és ha megvan a tettes, polgári peres úton lehet behajtani a pénzünket".
Ahogy a férfi elmondta, a több száz kilós sírkő gránitból volt, 200 ezer forintért csináltatták. Legalább három ember kell egy ilyen mozgatásához.
"Nem merek újat készíttetni, nehogy megint így járjunk. Az anyák napja borzalmas volt: nem tudtam virágot vinni az édesanyámnak, mivel nem volt hova tennem".
"Fő feladatunk a jogellenes cselekmények megelőzése, megakadályozása. Ez nem tartalmazza a magánszemélyek és az általuk állított sírkövek őrzését. Társaságunk őrszolgálata ütemezetten ellenőrzi a temetők területét. Az Új Köztemető 207 hektáron terül el, több mint 3 millió elhunyt végső nyughelye. Sajnos, a terület adottságai miatt sem könnyű a feladatunk. A hozzátartozók a sírkövek megóvása érdekében köthetnek biztosítást" – közölte a Budapesti Temetkezési Intézet.
Kelemen Éva kegyeleti tanácsadó mindenképpen javasolja a feljelentést.
"Több helyen van biztonsági kamera. Egy ilyen sírkövet nem lehet csendben és gyorsan darabjaira szedni, lehettek szemtanúk. Hacsak az elkövetők nem tűntek sírköveseknek" – fejtegette.