
A budapesti elektronikus jegyrendszer csatlakozik a Nemzeti Elektronikus Jegyrendszer Platformhoz (NEJP) - az errõl szóló együttmûködési megállapodást Tarlós István fõpolgármester és Pintér Sándor belügyminiszter írta alá szerdán Budapesten.
Tarlós István elmondta: a megállapodás lényege a Fővárosi Integrált Viteldíjbeszedési Elektronikus Rendszer (FVR) kialakítása és bevezetése.
![]()
Várhatóan már az év második felétől lehet majd mobiltelefonon jegyet és bérletet venni, az időalapú jegyeket pedig várhatóan 2020 végén, 2021 elején vezetik majd be - ismertette.
Pintér Sándor közölte: az új fővárosi rendszer olcsóbban valósul meg, mint amilyen az eredeti szerződés alapján lett volna, és magasabb színvonalú szolgáltatás nyújt majd.
A %Ripost% már a múlt héten beszámolt róla, hogy még az idén mobilra költözik a BKV-jegy.
Mint ismeretes,a rendszer lényege, hogy a szolgáltatók rendszereit még idén összekapcsolják, így minden tömegközlekedési eszközön használható QR-kódos jegyet vehetünk majd, amit a mobiltelefonunkról vagy egy kártyáról is leolvashat az ellenőr. Az új rendszerrel egyetlen jeggyel háztól házig utazhatunk vonattal, Volán-busszal és a budapesti tömegközlekedés járataival. Õsszel indul az egységes közlekedési jegyrendszer próbaüzeme.







