RETRO RÁDIÓ

Borzalom a miskolci panelban: két holttestet találtak a rendőrök a lakásban

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 04. 28. 08:30

A borzalmas bûz miatt már panaszkodtak a lakók. A rendõrség törte be az ajtót.

Évek óta panaszkodtak a bűzre a panel ház lakói, februárban derült fény a borzalomra, mi okozta a szörnyű és elviselhetetlenen szagot.

Idén év elején két holtestet találtak abban a Miskolci panelben, ahol a lakók már jó ideje panaszkodtak arra bűzre, ami a lakásból áradt, de eleinte azt hitték, csak az ott lakó férfi az oka, aki erősen ápolatlan volt.

Majd februárban rendőrök hatoltak be a lakásba, ahol felfedeztek két holtestet, az egyik egy idősebb nőé volt, aki már mumifikálódott, míg a másik holtest egy férfié volt , aki nem sokkal korábban veszthette életét.

A férfi munkahelye értesítette a rendőrséget, mikor már hosszabb ideje nem érték el telefont. Az ott lakók elmondása szerint, szinte remeteként élt és azt se tudják pontosan, milyen viszonyban állt a mumifikálódott nő és a férfi.

A férfi halálánál a bűncselekmény gyanúját kizárták, míg a női holttestnél további vizsgálatokat rendeltek el.

Örökösök nélkül senki nem kezdte el a lakás fertőtlenítését, ezért tartott hónapokig, hogy előre lépés történjen a szagok eltüntetésére és a lakás kifertőtlenítésére. A tisztítást a Miskolci Ingatlan Kezelő pénteken kezdte meg és várhatóan jövőhéten fejezi be - írta a Blikk.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.