Létrehozva: 2019.04.11.

41 milliós luxusautót vett M. Richárd: a kórházból rögtön a szalonba ment

A Dózsa György úti gázoló nem is vezethet, mégis vett egy méregdrága kocsit.

Újabb luxusautóval bővült M. Richárd flottája. Egy igazi különlegesség várja ezentúl haza: a 41 milliós Mercedes-AMG GT-t saját autószalonjában szerezte be.

A gyönyörű sportautó azonban egyelőre egy métert se mehetett, legalábbis M. Richárddal a volánjánál: a jogosítványát ugyanis a tragédia után bevonták. 

"Még le kell tennem a vizsgákat, hogy visszakapjam a jogosítványomat – újságolta az új Mercedes tulajdonosa. – Persze, az is lehet, hogy a bíróság eltilt a vezetéstől. Bár több száz autóm van, egyiket se vezethetem. Barátaim, a párom és sofőr segítségével tudok közlekedni addig is" – ecsetelte M. Richárd.

A férfit jelenleg a Rókus kórházban kezelik, ott folyik a súlyos szívműtétjét követő rehabilitáció. Elmondása szerint az állapota jelenleg stagnál, bár egy héttel ezelőtt kétszer is orvosi beavatkozásra szorult.

"Csupán pár órára engedtek ki, akkor tudtam megnézni az új autót is. De végig egy, a derekamra rögzített kis szerkezet figyelte, hogy minden rendben van-e a szívemmel" – magyarázta a férfi a Blikknek.

M. Richárd hozzátette: közben újabb elváltozást találtak nála az orvosok: mellékvesekéreg-elégtelenség alakult ki nála a korábban beszedett doppingszerek miatt. 

Mint megírtuk, M. Richárd az egyik vádlottja a 2017 májusában a Dózsa György úton történt, két halálos áldozatot követelő balesetnek. Egy Citroën kanyarodni akart, amikor összeütközött M. Richárd nagyon gyorsan haladó Mercedesével. A csattanást követően az egyik autó a közeli trolimegállóba csapódott. A szakértő megállapítása szerint a szerencsétlenség elkerülhető lett volna, ha a Citroën vezetője nem vágja le a kanyart, illetve, ha M. Richárd nem hajt akkora sebességgel.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

mandiner.hu

Feljelentést tettek Varga Judit drámai interjúja után

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Szabi, a pék 12 legjobb péksüteménye húsvétra: ezekkel a receptekkel garantált a siker

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Gulyás Gergely a műtétjéről: újra kellett tanulnom járni

INSIDER

Minddel tisztában vagy? Összeszedtük, mire emlékezünk a húsvéti nagyhéten

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"