tóth gabi
Egy férfi mászott be az idõs Gyula házába és teketória nélkül ütni kezdte.
Máig nem tudták feldolgozni a szörnyűséget a pándiak: egy 24 éves férfi lapátnyéllel verte agyon az egyik idős helybéli férfit, annak élettársát pedig súlyosan megsebesítette. A tettes a padláson mászott be a házba és egy percig se hezitált: azonnal ütni kezdte a 88 éves Gyulát és 53 éves mozgásképtelen párját.
A Blikk információi szerint a férfit többször is a fején találta el a fanyéllel. Olyan erővel ütlegelte, hogy a lapát el is törött.
"Reggel jöttem ki a kertbe, amikor megláttam szemben, hogy Csilla dörömböl az ablakon, próbál valamit mondani, de nem hallottam" – elevenítette fel a szomszédban élő Ibolya.
"Átmentem, és akkor annyit suttogott: itt volt a Miska! Amikor benéztem, láttam, hogy Gyula a földön fekszik. Mindent elborított körülötte a vér. Az egész szomszédság összegyűlt a mentő láttán, ekkor már mindenki tudta, hogy mi történt."
Az idős férfi a rendőrség tájékoztatása szerint a kórházban elhunyt. Élettársa, Csilla súlyos sérülésekkel került kórházba.
Mindenre emlékszem és sosem fogom elfelejteni, ami történt
– mondta a Borsnak elhaló hangon az 53 éves asszony, aki szerint a tragédiának már volt előzménye. A szomszéd férfi, É. Mihály nem először tört be hozzájuk, már többször életveszélyesen megfenyegette őket.
"Senkije nem volt, többször segítettünk neki, adtunk ételt és vizet. Ám amikor kérdezés nélkül is bejött, szóltunk a rendőröknek" – mondta az asszony.
"Mélyen aludtam. Ahogy kinyitottam a szemem, azt láttam, hogy a plafonról ereszkedik le Misi a lapáttal" – mondta megtörten Csilla. Mihály ezután szó nélkül elkezdte verni Gyula bácsit. Az idős férfi utolsó erejével megpróbálta kitolni támadóját az ajtón, de esélye sem volt, Mihály ott ütötte, ahol érte.
"Végig kellett néznem az egészet. Aztán felém jött, és elkezdett ütni. Könyörögtem, hogy hagyja abba, de nem állt le. Úgy éreztem, hogy engem is meg fog ölni" – mondta a családanya. Hozzátette, az ekkor már teljesen elborult Mihály megpróbálta megerőszakolni, ekkor azonban utolsó erejével rendőrért kiáltott. Valószínűleg ez menthette meg az életét, ugyanis ezután Mihály elmenekült.