RETRO RÁDIÓ

Megdöbbentő részletek: politikus bérelte fel a bérgyilkos D. Csabát

Megdöbbentő részletek: politikus bérelte fel a bérgyilkos D. Csabát
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 03. 07. 06:15

16 millió forintot kapott volna, ha sikerült meggyilkolnia a célszemélyt.

Újabb hidegvérű gyilkosságra készülhetett az elfogása előtt D. Csaba, akire már szinte fél Európa vadászott.

A vajdasági férfi az Alo szerb lap információi szerint nem is akárkivel akart végezni, célpontja egy szerb politikus volt. A portál szerint a célszemély likvidálásával egy másik politikus bízta meg a férfit, a sikeres akcióért pedig 50 ezer eurót, azaz közel 16 millió forintot ajánlott.

Csak erősíti ezt a feltételezést, hogy a cseh rendőrök fegyvereket, hangtompítót, hamis iratokat és egy parókát találtak D.-nél, amikor rajtaütöttek egy háromcsillagos prágai szállodában.

Az nem derült ki, honnan kapott fülest a hatóság. A vajdasági bérgyilkost egyszer már feldobták a társai, s elképzelhető, hogy most is ugyanez történt - írta a Blikk.

Az, hogy a férfit hol állítják bíróság elé, egyelőre nyitott kérdés, ugyanis több országnak, köztük Magyarországnak is akad „rendezetlen ügye” D. Csabával.

Nálunk egy tavaly szeptemberi gyilkosság miatt akarják felelősségre vonni. Mint ahogy a %Ripost% is megírta, valószínűleg ő végezhetett a XV. kerületi Pólus Center mögött V. László vállalkozóval. A gyanú szerint D. térdre kényszerítette, majd fejbe lőtte a férfit.

Szerbiában egy januári, kivégzésszerű gyilkosság miatt akarják meghallgatni a hidegvérű halálosztót. Akkor Belgrádban a nyílt utcán lőtte fejbe Nebojsa Markovicsot annak autója mellett. A megrázó pillanatokat egyébként egy térfigyelő kamera is megörökítette.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.