Létrehozva: 2019.03.19.

Egy teljes hétig végig jár a 3-as metró

Már fut a próbaüzem Újpest Központ és a Lehel tér között. Jövõ hétvégén a teljes 3-as metrót visszakapjuk, de csak egy hétig járnak majd az egész szakaszon a szerelvények. Várhatóan április 8-án lezárják a Kõbánya-Kispest és a Határ út közötti szakaszt, itt ismét másfél évig tart a felújítás. Az autók már most nem mernek ráhajtani a buszsávra, pedig addig még szabad!

Ha minden a tervek szerint zajlik, március 30-ától egy héten át teljes vonalon utazhatunk majd a 3-as metrón. Csaknem másfél év után véget ér az Újpest Központ és Kőbánya-Kispest közötti metrófelújítás első szakasza, hogy aztán a dél-pesti szakaszon folytatódhassanak a munkálatok.

Megkönnyebbülhetnek az újpestiek

Már közlekednek az utasok nélküli próbavonatok a 3-as metró északi szakaszán – értesült a %Ripost%. Tesztelik a pályát és a biztonsági berendezéseket. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság múlt héten tűzvédelmi szemlét tartott, s mivel mindent rendben talált, megadta az engedélyt. Ha a tesztüzemmód hibátlan, március 30-án átadják a felújított szakaszt. A munkások azonban még nem tűnnek el az állomásokról, apróbb feladatok hátra vannak, de ezeket már a forgalom korlátozása nélkül is elvégezhetik. Eltűnnek a metrópótló buszok az újpesti szakaszon, a 34-es és a 106-os busz újra csak az Árpád híd metróállomásig közlekedik majd a Lehel tér helyett. Megszüntetik az ideiglenesen kialakított buszsávokat, az autósok visszakapják a teljes Váci utat.

Készülnek a pótlóbuszokra az Üllői úton

Információink szerint az átadást követően egy teljes héten ismét végig lehet majd közlekedni a 3-as metróval Újpest Központ és Kőbánya-Kispest között. Ezután azonban lezárják a Kőbánya-Kispest és a Nagyvárad tér közötti szakaszt, ott folytatják ugyanis a felújítást. Az Üllői úton már kijelölték a buszsávokat a Nagyvárad tér és a Határ út között. Az érintett szakasz buszmegállóit kitáblázzák a metrópótló járattal kapcsolatos információkkal, míg az autósokat új forgalmi táblák tájékoztatják az Üllői úton és környékén. A Nagyvárad téren, illetve a XIII. kerületi Váci út–Lőportár utca kereszteződésében jelzőlámpás buszfordulót is kialakítanak. Az Üllői út alatt húzódó metróalagutak felújítása során az alagút egyik vágányát szabadon hagyják, hogy kora reggel, illetve este összeköttetést biztosítsanak a szerelvényeknek a metrógarázs és a Nagyvárad tér között.

Már most dugó van Dél-Pesten

A Budapesti Közlekedési Központ tájékoztatása szerint megkezdődtek a metrópótláshoz szükséges út- és forgalomtechnikai kialakítások, ennek munkálatai várhatóan négy hétig tartanak. A déli vonalszakaszt érintő metrópótlás megkezdéséig az Üllői úton a jelenlegi forgalmi rend lesz érvényben, tehát minden forgalmi sáv használható, ám esetenként a munkavégzés miatt lassulhat a forgalom. Az autósokat azonban megtéveszti az új felfestés.

„Reggelenként, de még délelőtt is óriási a dugó az Üllőin, az autósok ugyanis nem mernek rámenni a felfestett buszsávra, csak a belső sávokat használják” – panaszolta a %Ripost%-nak Kovács Zoltán, aki nap mint nap közlekedik az említett szakaszon. Pedig a buszsáv egyelőre használható az autósok számára is.

2022-re lesz kész az egész vonal

A 3-as metró rekonstrukciója során kényelmes és modern állomások épülnek, korszerűsítik az alagútrendszert, felújítják többek közt a biztosítóberendezéseket és a járművezérlési rendszereket. A húsz megálló közül 18 akadálymentessé válik, és a fővárosi önkormányzat ígérete szerint 2023 végéig megoldást találnak az Ecseri úti és a Pöttyös utcai megállónál is a korlátliftek kiváltására.

 

A munkálatok 2017 novemberében kezdődtek. Az első szakasz felújítása 16 hónapot vett igénybe, a Nagyvárad tértől Kőbánya-Kispestig tartó szakasz a tervek szerint 2020 második felében készülhet el, míg az utolsó, a Nagyvárad tér és Lehel tér közötti résszel várhatóan 2022-re végeznek.

Ez is érdekelhet

origo.hu

14 másodperc után meglőtte az év legviccesebb öngólját a válogatott focista - videó

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

magyarnemzet.hu

Olimpikonunk játszóterezett a kislányával, majd egyből érezte, nagy a baj

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

"El sem hiszem, szinte most született" – SMA Tomika iskolás lett

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin