Létrehozva: 2019.02.25.

Sorra teszik fizetőssé parkolóikat a plázák, alig marad ingyenes hely

Újabb bevásárló központ teszi fizetõssé a parkolóját, feltehetõen az agglomerációból ingázó autósok miatt, mivel a vásárlóiknak már nem jut hely. A P+R parkolókban pedig nincs elég férõhely: kevesebb mint 4 ezer, abból is több mint 1200 fizetõs. Így bajban vannak azok az ingázók, akiknek a munkahelyüknél nincs parkolóhely. A Ripost összeszedte, hogy hol mennyi parkoló várja az autósokat.

Az Aréna Mall után az óbudai Eurocenter is fizetőssé teszi parkolóját. Február 26. és március 4. között tesztelik az új sorompós rendszert, majd március 5-én élesítik az újítást. Onnantól már csak az első 3 óra lesz ingyenes, utána óránként 700 forintot kell kicsengetnie annak, akinek az Eurocenter parkolójában áll a kocsija.

A vásárlóikat akarják védeni

A %Ripost% megkeresésére az Eurocenternél azt mondták, a vásárlóikat szeretnék segíteni ezzel a szigorú lépéssel. Bár direktben nem mondják, de egyértelműen azért válik fizetőssé a rendszer, mert a Pest megye északnyugati részéről ingázók egy része itt parkoltatja az autóját napközben, hogy megússza a belvárosi fizetős parkolás okozta kellemetlenséget. Viszont így a teli parkolóba már nem férnek be a vásárlók autói. Ugyanezért tették fizetőssé a hipermarketek is  saját hatalmas parkolóikat a nagyáruházak előtt.

Általában van egy rövid ingyenes időszak

A törekvés érthető, hiszen a vásárlóknak kell keringeniük a helyek után, ha az ingázók egész napra otthagyják az autóikat. A legtöbb pláza, hipermarket „humánus” módszer választott: az első 1-3 óra általában ingyenes, hogy a vásárlók meg tudjanak ingyen állni, utána viszont rengetegbe kerül a parkolás.

Kevés a P+R hely az ingázóknak

Bár több tucat P+R parkoló segíti az ingázó autósok életét főként a város szélén lévő tömegközlekedési csomópontoknál, ez nagyon kevés. A több százezer naponta Budapestre érkező autóra ugyanis csak közel 4000 P+R hely jut a Budapest Közút tájékoztatása szerint. Ezek közül 1222 hely fizetős – bár a napi 350 forint nem túl megterhelő a belvárosi parkolási díjakhoz képest. Emellett a kelenföldi 1400 férőhelyes parkolón kívül a legtöbb gyűjtőhelyre csak néhány tucat kocsit tudnak leparkolni. Ezeket megkerülve parkoltak az autósok eddig több bevásárlóközpont ingyenes parkolójában, melyek közül előbb az Aréna Mall vált fizetőssé októberben, most pedig az Eurocenter is változtat a parkolási szokásokon. Újabb P+R parkolók építéséről egyelőre nem hallani, ám a budai Akadémia nevű P+R-parkolót és a Békásmegyeren található helyeket bővítik a Budapesti Közlekedési Központ információi szerint.

Mi az a P + R parkoló?

A rövidítés az angol park and ride (rövidítve: P+R) kifejezésből származik, jelentése: parkolj és utazz! Általában olyan nagy felszíni őrzött parkoló, amely a külvárosokban van nagy tömegközlekedési csomópontok mellett, hogy az ingázók letehessék a város szélén a kocsit és metróval, villamossal, busszal haladhassanak tovább. A legtöbbször ezek ingyenesek vagy annyira olcsók egy napra, mint körülbelül egyetlen tömegközlekedési jegy ára, hogy megérje itt letenni az autót, mint bemenni a dugóban a városba.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget

vg.hu

Navracsics megmutatta a vonalat, ami ketté tépte Magyarországot

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

vg.hu

Kétmilliárdból újul meg a Hévíz-Balaton repülőtér

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Egyáltalán nem a vízkő a mosógép legnagyobb ellensége, hanem ez

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!

INSIDER

Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra