
Egymás után három olyan megdöbbentõ, tragikus baleset történt a magyar autópályákon, amikor gyalogost ütöttek el. De hogy kerülnek a gyalogosok az autópályára?
Bizarr baleset történt szerda hajnalban, fél kettő körül az M3-as autópálya Budapestről kivezető szakaszán: az arra járók egy aszfalton fekvő holttestet találtak a 11-es kilométerszelvénynél, majd értesítették a rendőrséget. A nyomozás segítségnyújtás elmulasztása miatt indult.
![]()
A %Ripost% információi szerint a furcsa baleset áldozata egy 20-as éveiben járó nő, akit az úton fekve találtak. A nő még a helyszínen meghalt. A rendőrség hamarosan elfogta a tettest, egy 21 éves gyömrői férfit. A baleset során letört az autó visszapillantó tükre, amely alapján a rendőrök azonosították a járművet, majd a lefoglalt kamerafelvételek alapján a sofőrt is. Íme a tükör:
![]()
A nyomozók a 20 éves gyömrői V. Martint 2019. január 2-án délelőtt lakcímén elfogták, valamint az udvaron megtalálták és lefoglalták a férfi autóját.
De hogy került a gyalogos nő az autópályára?
A rejtélyes balesetről lapzártánkig nem derült ki több, de egy korábbi baleset talán magyarázatot ad rá, hogy mi történhetett. Az M0-s autóúton történt egy hasonló tragédia: egy 69 éves pécsi asszony halt meg egy ütközés után, de nem az ütközés miatt!
![]()
Két kocsi ütközött szilveszter éjszakáján, alig valamivel az évforduló előtt, de az utasok sértetlenül szálltak ki az autókból.
Ám a két társaság összevitatkozott, és ekkor ütötte el a vétlen idős asszonyt egy száguldva érkező harmadik autó. A rendőrség büntetőeljárást indított, hogy tisztázzák az eset összes körülményét.
De nem csak ez a két hasonló tragédia történt: karácsonykor, december 26-án is halálra gázoltak egy gyalogost az autópályán! Hajnalban 5 óra 6 perckor az M0-ás 27-es kilométerszelvényében egy személyautó elütött egy férfit.
![]()
A három tragédia tanulsága az: akár egy pillanatra is életveszélybe kerülhetünk az autópályán! Még a leállósávban is életveszélyes kiszállni, ha pedig balesetet szenvedtünk, legyünk a lehető legóvatosabbak utána!
Egyre több a hasonló baleset az autópályákon
– mondta el lapunknak Pausz Ferenc közlekedésbiztonsági szakember, aki szerint a megelőzés a legfontosabb. Hogy mi lehet ennek az oka, és mit tehetünk, kiderül a csütörtöki Ripost napilapból!






