tóth gabi
A lány egy Tankcsapda-koncertrõl tartott haza, amikor egy veszekedés után megtörtént a tragédia.
Megrendítő részletek derültek ki az M3-ason elgázolt lány haláláról. A 26 éves B. Kata egy Tankcsapda-koncertről tartott hazafelé, amikor V. Martin elütötte kocsijával.
A fiatal lány a buliból tartott hazafelé, amelyen még édesanyjával együtt szórakozott. A barátjával indult el a koncertről, de vele a kocsiban összeveszett. Ezért Kata egy hirtelen ötlettől vezérelve magához vette a kocsikulcsot, kiszállt az autóból és rázárta a párjára, majd elrohant. Ekkor gázolta halálra a BMW, melynek sofőrje aztán segítségnyújtás nélkül továbbhajtott.
Minden ismerőse megdöbbent a gázoló, Martin tettén, a fiút teljesen normális, kimondottan jó körülmények között élő fiatalnak ismerték.
"Imádja az autókat és a száguldást. Szakácsnak tanult, rendesen járt iskolába, komolyan vette" – mesélte a Borsnak a család egyik ismerőse. Az ismerős szerint az egész családját megrázta, amit Martin tett.
A gázoláskor letörött Martin kocsijáról a visszapillantó tükör, ez alapján azonosították a fiatal férfi autóját, a térfigyelők felvétele alapján pedig magát a sofőrt is. A rendőrök azonnal Martin gyömrői címére mentek, ahol megtalálták a fiút.