Létrehozva: 2018.12.15.

Rendőrökre támadtak az agresszív ellenzéki tüntetők

Pénteken is utcára vonultak az ellenzéki tüntetõk, és ismételten megtámadták a rendõröket is.

A szerdai és a csütörtöki ellenzéki tüntetés pénteken is folytatódott, és ismét rendbontásba torkollott.

A Kossuth téren több ellenzéki képviselő is felszólalt, majd az elhangzott beszédek után a demonstrálók elhagyták a teret és elindultak a belvárosban. A menet érintette az Andrássy utat, a Deák teret, majd a Rádió régi épületét a Bródy Sándor utcában. Ezt követően ismét visszatértek a Kossuth térre. 

A Budapesti Rendőr-főkapitányság nem sokkal este 10 óra előtt a rendőrség honlapján közölte: a Kossuth téren a tüntetők közül többen elkezdték dobálni a rendőröket, ezért a Készenléti Rendőrség védőfelszerelésbe öltözött egységeinek le kellett váltaniuk a Budapesti Rendőr-főkapitányság szolgálati öltözetet viselő rendőreit. A rendőrség részéről „elhangzott az első felszólítás a jogkövető magatartásra” – tették hozzá.

Egyes tudósítások szerint petárdákat, fémpénzt, hanggránátokat dobtak a rendőrök közé. Ezután a tömeg kettéoszlott, az egyik része a Lánchídon át Budára, a Clark Ádám térre, majd onnan a Sándor-palotához vonult. Onnan pedig a Halászbástya érintésével a Bécsi kapuhoz vonultak.

Három embert előállítottak

A Kossuth téren az agresszíven viselkedő tömegből három férfi a rendőrökre támadt, nekirontott a sorfalnak, lökdöste azt. A férfiakat – akik közül egyikük az arcát maszkkal eltakarta – a rendőrök kiemelték a csoportosulásból és bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt előállítják.

A rendőrség emlékeztet rá, hogy az elmúlt két nap demonstrációinak biztosításakor 14 rendőr sérült meg. Az erőszakos, vandál cselekmények elkövetői között 11 büntetett előéletű volt.

"A törvényeket a demonstrálóknak is be kell tartaniuk. A rendőrség esküjéhez híven a rendet fenn fogja tartani, a törvénysértő rendbontókat pedig elő fogja állítani" - írta a police.hu.

origo.hu

Családja nélkül indul hosszabb útra Csobot Adél

ripost.hu

Kemény műveltségi teszt: ha 10-ből 6-ra jó választ adsz, már átlagon felüli vagy!

borsonline.hu

Nézz fel a Holdra vasárnap este, hihetetlen dolgot fogsz látni szabad szemmel

mandiner.hu

Az ATV vendége úgy döntött, bojkottálja a csatornát Magyar Péter hétfői performansza után

ripost.hu

Áll a forgalom Budapest agglomerációjában - kiérkeztek a hatóságok

hirtv.hu

Távozik a KDNP az Európai Néppártból, ha a Tisza pártot felveszik

ripost.hu

„Kérlek, imádkozzatok!” – drámai üzenet Michael Schumacher lányától

mindmegette.hu

Vásárlói nyomásra megváltoztatta pékáruját az Aldi: belekerült egy plusz összetevő

ripost.hu

Két tudós tálalt ki az idegenekről: kiderült, hol rejtőzködnek - közelebb, mint gondoltuk!

ripost.hu

Mindent elsöpör a szerelem: ezekre a csillagjegyekre júliusban boldogság vár

ripost.hu

Most jött: lezárták az autópályát Budapest felé, mindenkit leterelnek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Kormányinfó: kiderült, mit gondol a kormány a választás eredményéről

INSIDER

Megállapodott Orbán Viktor és a NATO-főtitkár: nem mennek magyar katonák Ukrajnába

INSIDER

Magyar Péter tévés hisztije megint bizonyította: erőszakos, nárcisztikus személyiség

INSIDER

"Csak annyit kértem, tartsák rendben" – Ildikó segíteni akart a tűzeset károsultjainak, de rosszul sült el a jótékonykodás

INSIDER

SUP-oztál már éjszaka? Most ingyen megteheted, jön a Mozgás Éjszakája!

INSIDER

Botrányos ítélet: napi 400 millió forintot akar elvenni a magyar családoktól Brüsszel

INSIDER

Ezúttal a biztosítók nevében próbálkoznak a csalók: mutatjuk, kik vannak a célkeresztjükben!

INSIDER

Az európai és a hazai közvélemény is ellenzi a migránsok kényszerbetelepítését