RETRO RÁDIÓ

Megvan a nyertes, erre a magyar városra figyel egész Európa 2023-ban

Megvan a nyertes, erre a magyar városra figyel egész Európa 2023-ban
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2018. 12. 14. 19:40

A második körben három pályázó közül választott a zsûri, hogy melyik város legyen Európa Kulturális Fõvárosa.

Veszprém nyerte a 2023-as Európa Kulturális Fővárosa pályázatot. A döntést a projekt független nemzetközi szakértői testülete pénteken jelentette be Budapesten.

Aiva Rozenberga, a testület elnöke az eredményhirdetés előtt hangsúlyozta: rengeteg nagyszerű kezdeményezéssel, haladó gondolattal találkoztak mindhárom döntős város pályázatban, ezért Debrecen, Győr és Veszprém is megérdemelné a címet.

Porga Gyula, Veszprém polgármestere az MTI-nek elmondta: pályázatukban nagy hangsúlyt fektettek az összefogásra és 200 balatoni, valamint bakonyi településsel működnek majd együtt az EKF 2023 programsorozat megvalósításában.

A nyertest kétkörös pályázat során választották ki. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma tavaly februárban jelentette meg a felhívást, amelyre a 2017. decemberi határidőig heten jelentkeztek: Debrecen, Eger, Gödöllő, Győr, Székesfehérvár, Szombathely és Veszprém. A beadott pályamunkákat független nemzetközi zsűri értékelte februárban: két tagot a szaktárca, tízet pedig az Európai Parlament, az Európai Tanács és a Régiók Bizottsága jelölt. A második fordulóba Debrecen, Győr és Veszprém jutott be.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.