Létrehozva: 2018.12.07.

Hatalmas erőkkel vonult ki a TEK, lerohanták a nógrádi házat

Két férfit vettek õrizetbe a pásztói rendõrök.

A Pásztói Rendőrkapitányság eljárást folytat kábítószer-kereskedelem vétség kísérlet, valamint kábítószer birtoklásának bűntette megalapozott gyanúja miatt M. Zoltán 32 éves jobbágyi, továbbá új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett és más bűncselekmény elkövetése miatt A. István 52 éves hatvani lakos ellen.

M. Zoltánt a rendőrök 2018. december 3-án délután egy hatvani parkolóban ellenőrizték, ahol éppen a gépkocsijában, a mellé beülő nő részére alufóliába csomagolt kábítószergyanús anyagot adott el. A férfitól az intézkedés során további, kábítószergyanús anyagokat foglaltak le.

A rendőrök további információk alapján a Terrorelhárítási Központ bevetési egységének közreműködésével elfogtak egy 52 éves hatvani férfit, akinek a lakását és a kocsiját is átkutatták.

A nyomozók az ingatlanban egy – a wc csészébe dobott – 51,67 gramm fehér színű gyurmaszerű kábítószergyanús anyagot találtak, valamint kábítószer terjesztéséhez használt digitális mérleget és egyéb eszközöket foglaltak le, míg a kocsiban 2,21 gramm alufóliába csomagolt kábítószergyanús anyag volt, melyet szintén lefoglaltak. Az 51,67 gramm anyag az előzetes szakértői vélemény alapján új pszichoaktív anyagnak minősül.  

A rendőrök a Pásztói Rendőrkapitányságra előállították, gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vették mindkét férfit. A bíróság elrendelte a letartóztatást. A rendőrök az ügyben a fogyasztókat is felkutatták és kihallgatták.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Tuti trükk a főtt tojás pucolásához: így biztosan nem ragad a héjhoz a fehérje

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast