RETRO RÁDIÓ

Családja jelentette be: elhunyt a magyar tanár és díjnyertes tudós

Családja jelentette be: elhunyt a magyar tanár és díjnyertes tudós
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2018. 12. 11. 19:18

Élete végéig dolgozott. Elekfi László családtagjai körében hunyt el hétfõn Budapesten.

Életének 99. évében elhunyt Elekfi László Kazinczy-díjas nyelvész, a nyelvtudomány kandidátusa, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) doktora - közölte a család az MTI-vel.

Elekfi László 1920. április 24-én, Szegeden született. A Pázmány Péter Tudományegyetemre és a Zeneművészeti Főiskolára járt, majd mintegy tíz évig tanárként dolgozott. Közben 1943-tól 1944-ig a Pester Lloyd zenekritikusa volt.

Rövid szótári értelmezői állása után 1952-től 1976-ig az MTA Nyelvtudományi Intézetének tudományos munkatársa, 1976-tól 1985-ös nyugdíjba vonulásáig tudományos főmunkatársa volt. Az MTA 2006-ban avatta doktorává Elekfi Lászlót.

Tevékenységét 1997-ben Pais Dezső-díjjal, 2004-ben Révai Miklós-emlékéremmel, 2007-ben Kazinczy-díjjal ismerték el. Társszerkesztője volt egyebek mellett A magyar nyelv értelmező szótárának és a Petőfi-szótárnak, ezenkívül ő írta a Nyelvművelő kézikönyv anyagának mintegy tizedét.

Elekfi László munkája a többi között A logika állítmányfogalma és az állítmányi névszó, a Nagyszótári tervek és lehetőségek, valamint a Predikatív viszonyok.

Kutatási területe a magyar, a német és az általános nyelvészet, a fonetika, a verstan, a mondattan és a lexikográfia volt. Élete végéig dolgozott. Elekfi László családtagjai körében hunyt el hétfőn Budapesten.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.