RETRO RÁDIÓ

A rendőrökre támadó őrizetbe vett ellenzékiek java elítélt bűnöző

A rendőrökre támadó őrizetbe vett ellenzékiek java elítélt bűnöző
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2018. 12. 15. 19:30

Több, korábban elítélt ember is van a Budapest utcáin randalírozó agresszív és erõszakos vandálok között.

Összesen 22 tüntetőt vettek őrizetbe a fővárosi tüntetések után, köztük kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény, jármű önkényes elvétele, ittas járművezetés, garázdaság, csoportos garázdaság, lopás és rongálás miatt elítélt ember is található - sorolta a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője.

Az őrizetbe vettek közül 11-en büntetett előéletűek.

A rendőrség a szerdai demonstráció után 13, a csütörtökit követően négy embert vett őrizetbe, a pénteki után egyet sem. A Központi Nyomozó Főügyészség a szerdai eseményeket követően további ötöt.

Összesen 57 embert állítottak elő: az első napon 35-öt, a másodikon 16-ot, míg legutóbb hatot. A szerdai tüntetést követően előállítottak közül ketten külföldiek: egy belga és egy német.

A 15 sérült rendőr közül kilencnek az első napon, ötnek a másodikon, egynek a harmadikon esett bántódása.

"Egyre nyilvánvalóbb, hogy bűnözi körök is részesei a bevándorláspárti Soros-hálózat által szervezett utcai zavargásoknak. A Budapest utcáin randalírozó agresszív és erőszakos vandálok között már több bűnözőt azonosított a rendőrség. Köztük drogost, autótolvajokat, lopás, garázdaság, rongálás miatt elítélteket" - közölte a Fidesz közleményében.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.