RETRO RÁDIÓ

Fordulat a negyedikről kizuhant Panni ügyében: erre nem számítottak a szülők

Fordulat a negyedikről kizuhant Panni ügyében: erre nem számítottak a szülők
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2018. 11. 30. 06:55

Mostantól nem tanúként, hanem gyanúsítottként kezeli a rendõrség a negyedikrõl kizuhant 3 éves kislány, A. Panni szüleit.

A kislány a család negyedik emeleti kistarcsai albérletének ablakából zuhant ki tavaly májusban. Eddig fel sem merült, hogy a gyerek anyjának és apjának esetleg köze lehet a tragédiához, most azonban a rendőrség P. Anasztáziát és A. Tamást gyanúsította meg gondatlan veszélyeztetéssel.

"Védencem, Panni édesapja nagyon megdöbbent a fejleményen, hiszen ő a hazugságvizsgálat szerint is mindenben igazat mondott" – közölte dr. Lichy József ügyvéd.

"Neki fogalma sem volt arról, hogy gyermeke egyedül maradt a lakásban, mert a felügyeletével megbízott keresztanya hamarabb eljön, hogy odaérjen a munkahelyére. A kislány édesanyjának meggyanúsításán nem vagyok annyira meglepődve, hiszen ő a poligráfon is megbukott. Éppen annál a résznél, amikor arról faggatták, tudott-e az alkalmi bébiszitter hajnali távozásáról."

Az ügyvéd hozzátette: Panni édesapja a legfontosabbnak azt tartja, hogy végre kiderüljön az igazság, azaz, hogy kinek a hibájából veszítette el kislányát. A Blikk információi szerint A. Tamás első, immár gyanúsítotti kihallgatása december végén lesz.

A nyomozás elején még a kislány keresztanyját gyanúsították gondatlan veszélyeztetéssel, ám az ügyészség ezt pár hét után megszüntette. Azóta nem volt gyanúsítottja a tragédiának, egészen idáig.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.