RETRO RÁDIÓ

Döbbenetes részletek: kerítésen átnyúlva törték el a budapesti édesanya nyakát

Döbbenetes részletek: kerítésen átnyúlva törték el a budapesti édesanya nyakát
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2018. 11. 30. 08:00

Brutális támadás ért egy kétgyermekes budapesti édesanyát. Erikát a saját kerítésükön keresztül rángatták meg, ezért eltört a nyakcsigolyája.

Tanács Erika családjával egy XVII. kerületi családi házban él. Párjától egy idő óta egy férfi folyamatosan pénzt kért. Már egymillió felett volt a kölcsöntartozás, amikor a család úgy vélte: szeretnék visszakapni a nekik járó összeget. A gondok ekkor következtek, ugyanis nem fizették vissza nekik a pénzt, és ekkor Erika a közösségi médiában próbált hozzájuk hasonló sorstársakat találni, akikkel együtt feljelenthetnék a zsarolókat. Ekkor indult meg ellenük a támadás, egy kisebb család jött el hozzájuk.

"Július 24-én a kora esti órákban megjelentek a tartozói a házunk előtt. Olvasták, hogy a közösségi médiában is megírtuk a dolgot, így úgy gondolták, hogy számon kérnek minket" – meséli a Borsnak az édesanya, Tanács Erika. Az adós család női tagja megragadta a kerítésnél Erika haját, és teljes erőből ráncigálni kezdte.

"A nő hosszasan, teljes erővel rángatta a hajamat, oldalról, a kerítésen átnyúlva nekipréselt a kerítésnek, miközben a párja az öklét rázva fenyegetett, hogy mit képzelek, hogy megírjuk az igazságot az interneten. Rettentően féltem, határidőt adott, életveszélyesen megfenyegetett, de ami azonban a legrosszabb volt, a kamaszlányom mindezt végignézte a házunk erkélyéről" – magyarázta Erika. "Recsegés-ropogást éreztem a nyakamban, és tudtam, hogy azonnal indulni kell az orvoshoz. Az Országos Baleseti Kórházba vittek, ahol az orvosi látlelet igazolta: a korábban műtött 6-os, 7-es csigolyám közötti rész sérült, amelyet azonnal műteni kellett" – emlékezik vissza.

A rendőrség hivatalból súlyos testi sértés miatt eljárást indított.

Erikának szeptemberben komoly beavatkozásra volt szüksége, a vágásnyomokat örökké viselni fogja. A gerince és a sérült csigolyák mentén futó implantátumot cserélni kellett, csiszolni kellett a csigolyáit, fémlemez beültetésére, majd nyakmerevítőre is szüksége volt.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.