Létrehozva: 2018.10.23.

Várpalotai horrorhinta: nem tudják hazavinni szülei a kórházból a súlyosan megsérült fiút

Hiába szeretnék rövid idõre is hazavinni, egyelõre nincs hova.

A %Ripost% is beszámolt a Várpalotán történt súlyos balesetről, amelynek során egy 19 éves fiú alatt tavaly szeptemberben kettétört egy 33 méter magas, úgynevezett kalapácshinta, ő pedig a betonra zuhant.

Öten sérültek meg a balesetben, Krisztofer a legsúlyosabban: azóta sem tud járni, beszélni, sőt, egyedül enni sem. Mindent újra kell tanulnia, és bár fejlődik, az édesanyja szerint az orvosok attól tartanak, ez most megállhat.

Azt javasolták a családnak, hosszabb-rövidebb időre vigyék haza Krisztofert. A gond csak az, hogy nincs hova: nyolcan élnek egy másfél szobás hajmáskéri albérletben a negyedik emeleten, két felnőtt és hat gyermek. A házban nincs lift, a lakás pedig nagyon szűkös. Az édesanya azt mondja, majd megszakad a szíve, hogy nem tudja hazavinni a fiút.

„Itt sírtam, majd mondtam a páromnak, hogy ezt nem hiszem el. Itt a hosszú hétvége, hazahozhatnám, itt az esély arra, hogy itthon legyen velünk, még ha csak egy rövid időre, akkor is. És nem hozhatom haza. Ennél rosszabb nincs” – nyilatkozta Krisztofer anyukája.

A család napok óta albérletet keres, de hiába. Mindenhol azt mondják, sok a gyerek. Az anyuka vonattal utazik kétnaponta a kórházba, férje közben Veszprémben dolgozik, hogy megéljenek - írta a Blikk.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Tuti trükk a főtt tojás pucolásához: így biztosan nem ragad a héjhoz a fehérje

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast