Létrehozva: 2018.10.30.

Megható fotó, így néz ki most Sinkovits Imre sírja

Elhunyt szeretteinket látogatva különleges, olykor életükben megközelíthetetlen alkotók sírjaival is találkozhatunk a temetõkben. A Ripost a Budapesti Temetkezési Intézet idegenvezetõjével, Szilágyi Ritával látogatott el a temetõkbe is, hogy számos különleges sírt mutasson be az olvasóknak.

Elhunyt szeretteinket látogatva különleges, olykor életükben megközelíthetetlen alkotók sírjaival is találkozhatunk a temetőkben. A %Ripost% a Budapesti Temetkezési Intézet idegenvezetőjével, Szilágyi Ritával látogatott el a temetőkbe is, hogy számos különleges sírt mutasson be az olvasóknak.

 

Devecseri Gábor (1917–1971)

A magyar költő, író és műfordító sírját díszítő csorba görög váza különleges jelkép. Egyszerre utalhat a görög-latin szakon diplomázott alkotó számos antik görög műfordítására, köztük az Odüsszeiára, az Iliászra és Élektrára, a viszonylag fiatalon bekövetkezett halála miatti csonkán maradt pályafutásra vagy éppen az idők próbáját kiálló értékre is.

Sinkovits Imre (1928–2001)

Mécsesek sorából megformált 90-es szám hívja fel a figyelmet a Nemzet Színésze sírjánál: az érdemes és kiváló művész idén lenne 90 éves. Bár Kispesten született, Óbudán járt gimnáziumba, ott lett cserkész, azok az évek pedig komoly iránymutatást jelentettek számára. Érthető, hogy az Óbudai temetőben helyezték örök nyugalomra, különleges sírján a világítótoronyra emlékeztető örök mécses és a legördülő színházi függöny mellett számos meghatározó idézet szerepel a cserkészek jelmondatától kezdve a Himnusz idézetén át a Lear királyig és a Mózesig, melynek címszerepét egy teljes évtizeden át játszotta.

 

 

Hofi Géza (1936–2002)

Bár másfél évtizede távozott az élők sorából a színész-humorista, a Kossuth- és kétszeres Jászai-díjas művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja idézetei még ma is élnek és ütnek. Ám hiába a veretes poénok, a sírját megrongáló, ismeretlen tettesnek nem volt humorérzéke: elvitte a művész életútját jelképező bronz bakancsot, palástot és koszorút 2007 nyarán. Azóta is kőből látható az utóbbi két elem a felújított síremléken.

 

Honthy Hanna (1893–1978)

Az ünnepelt primadonna, a Csárdáskirálynő, a Luxemburg grófja vagy a Mária főhadnagy. Rendkívüli pályafutása során még 70 évesen is énekórákra járt, 80 esztendősen is nagyközönség elé állt. Varga Imre szobrászművész fémből alkotott síremléke szó szerint is a művésznőt tükrözi: a sírhelyen a fellépésekhez elengedhetetlen pipereasztala, sminkeszközei, s az átváltozáshoz nélkülözhetetlen tükörben az arcképe jelenik meg.

Kolonics György (1972–2008)

A kétszeres olimpiai és tizenötszörös világbajnok kenust tragikusan fiatalon, 36 éves korában, pár héttel a pekingi olimpia előtt, edzés közben érte a halál. Sírját a lefestett, magyar címerrel kiegészített egykori evezője díszíti, melyet beleépítettek a sírkőbe.

 

Papp László (1926–2003)

A háromszoros olimpiai bajnok ökölvívó, akinek a nevét ma a budapesti Sportaréna őrzi, akit a szakma a profi boksz világában is komoly esélyesnek tartott, ám Biszku Béla kommunista vezető elzárta előle ezt a lehetőséget. Modern, mégis stílusos, bokszkesztyűvel és az olimpiai öt karikával díszített sírját a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bitzottság védetté nyilvánította.

 

 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány

vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

Videó: Debrecenből elindult az első olyan járat, mellyel a világ számos pontja válik elérhetővé

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast