5°C
14°C

Szaniszló, Leó névnapja

RETRO RÁDIÓ

Jó hír a tanulóknak: csökkenhet a történelem-tananyag

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2018. 10. 09. 14:45

Túl zsúfoltnak találják a történelem-tananyagot, ezért csökkenthetik az tanulnivalót egyetemes történelem terén. Változtatás esetén akár egy évet is várni kell az új tankönyvre.

Égető problémának számít történelemoktatás terén, hogy túl zsúfolt a tananyag. Ezen változtatna az új Nemzeti alaptanterv (NAT) tervezete. Főleg egyetemes történelmi témák kerülnének ki a tantervből – ezt Náray Mihály a Történelemoktatók Szakmai Egyesületének elnöke mondta el a Magyar Időknek

Náray Mihály hozzátette: a tananyagcsökkentés leginkább arról szól, hogy a gyerekek leterheltsége csökkenjen, úgy, hogy közben megszerezzék azt a minimális tudást, amely az alapműveltséghez szükséges.

"Eddig az volt a gyakorlat, hogy leadtunk egy tananyagot, majd jött a következő, most végre megvalósulhat a jelenségalapú oktatás. Vagyis lesz idő arra, hogy ha a diákok megtanulnak valamit elméletben, akkor a következő órán például egy filmrészletet látva fel tudják fedezni a megtanult jelenséget az alkotásban" – magyarázta Náray.
   
Az új NAT tervezett, 2019 szeptemberi bevezetésével kapcsolatban Náray Mihály azt mondta: célszerű lenne megfontolni az egy évvel későbbi indulást, hogy a társadalmi vita javaslatait figyelembe vevő NAT és a kerettantervek elkészítéséhez legyen elegendő idő. Megjegyezte, hogy az új NAT-ban leírtakhoz igazodó tankönyvek elkészítéséhez is legalább egy évre van szükség – áll a Magyar Idők cikkében.

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.