
A férfi felesége és lánya az emberek segítségét kéri, hogy a március végén eltûnt Mácsik Zoltán végre hazakerüljön!
"Sosem adjuk fel a keresést" – mondta a %Ripost%-nak Mácsik Zoltánné.
Mint lapunk megírta, március 31-én egy találkozót beszélt meg a Mácsik Zoltán villanyszerelővel az azóta gyanúsítottként őrizetbe került É. Imre egy abdai benzinkúton, ahol állítása szerint megadta volna a férfinak a tartozását. Ám a villanyszerelőt akkor látták utoljára, azóta nyoma veszett. Mint kiderült, az eltűnt egyik holmiját is megtalálták a férfinél, akit egyébként összefüggésbe hoztak egy másik villanyszerelő évekkel ezelőtti eltűnésével is.
![]()
„Továbbra is hiszünk abban, hogy szeretett férjem, a lányom édesapja életben van, és arra vár, hogy mi megtálaljuk őt és segítsünk visszanyerni a szabadságát. Mivel eltűnése óta több mint fél év telt el, fel kellett ismernünk azt a tényt, hogy külseje jelentősen megváltozhatott. Gondolunk itt arra, hogy hajának, arcszőrzetének ápolására nem volt lehetősége, illetve akár 10 kilót is veszíthetett testsúlyából. Ez pedig a vele esetlegesen kapcsolatba kerülők számára megnehezíthetik vagy lehetetlenné tehetik az ő felismerését, ha kizárólag a Mácsik Zoltán eltűnése időszakában készített fotók alapján ismerik őt. Ezért egy grafikusművésszel fényképek alapján elkészítettük az alábbi grafikákat, amelyek Mácsik Zoltánt hosszú hajjal és arcszőrzettel, illetve vékonyabb, lefogyott arccal ábrázolja.
![]()
![]()
Csak remélni tudjuk, hogy két jelentős részben a képzeleten alapuló művészi rajz segítséget nyújthat ahhoz, hogy Mácsik Zoltán mai állapotában felismerhető legyen, azok számára, akik találkoznak vele, és így közelebb kerülhetünk az ő hollétének kiderítéséhez – közölte lapunkkal a család.
![]()
![]()







