RETRO RÁDIÓ

Becsapós a meleg, ha a gumiról van szó

Becsapós a meleg, ha a gumiról van szó
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2018. 10. 07. 11:00

Senkit ne tévesszen meg a napközbeni idõ! A hajnali fagyok miatt már most érdemes téli gumit felszereltetni az autóra. Az elsõ roham már megvolt a szeptemberi esõk idején, most pedig még könnyen lehet idõpontot kapni. Azt is jó tudni, hogy 5-10 százalékkal nõttek a gumiárak a tavalyihoz képest, és a szerelés ára is 2-3 ezer forinttal feljebb ment.

„Kora ősszel már fel kell rakni a téli gumikat, nem kell megvárni a telet a hőmérséklet-ingadozás és a hajnali fagyok miatt”

– mondta el a %Ripost%-nak Pollák Péter, az Abroncs kereskedőház kereskedelmi igazgatója.

„Ha tartósan 7 fok alá csökken a hőmérséklet, akkor kell cserélni. De nem a levegő hőfoka a legfontosabb, hanem az aszfalté. El lehet képzelni, hogy a hajnali fagy után hány fokos lehet az útfelület, amikor reggel valaki munkába indul vagy elviszi iskolába a gyerekét"

– figyelmeztetett Sasvári Norbert, a Fix&Go műhely munkatársa.

„A hirtelen jött szeptember közepi hideg miatt idén korábban kezdődött a téli kerékcsereszezon. Az Abroncs Kereskedőház 11 budapesti szervizében az elmúlt napokban már több mint 70 százalékos a szerelőállások kihasználtsága "

– jelezte Pollák Péter. Vagyis, érdemes most cserélni, időpontot kérni a szerelőtől, hogy még a nagy roham előtt letudjuk a gumicserét. „Október közepétől jön majd az igazi tumultus, amikor megint elromlik az idő. Akkor lehet, hogy csak hetekkel később kap csak az ember időpontot” – hangsúlyozta. Hozzátette, hogy akik „gumihotelben” tartják a téli gumikat, azoknak a szállítási idővel is számolniuk kell.

Az autósoknak érdemes úgy számolnia, hogy idén 5-10 százalékkal drágultak a gumiabroncsok, ami a drágább gumiknál akár tízezres tételt is jelenthet . Az áremelkedés oka egyrészt a forint árfolyama, másrészt a gyártáshoz szükséges nyersanyagok világpiaci árának emelkedése.

A szerelési díjakat is emelték, elsősorban azért, mert kevés a szerelő. Az áremelkedés függ az autó típusától és attól, hogy mennyi időt igényel a szerelés.

Évekig 6 ezer forint körül stagnált a gumicsere díja, de jó másfél éve megindult felfelé

– mondta Sasvári Norbert. A szerelő szerint Pesten olyan 7-8 ezer forint körül van a gumicsere, Budán akár a 12 ezret is elérheti, de ez a szerelőműhelyektől függ, nincs egységes ár. A vidéki nagyvárosokban hasonlóak az árak, a kisebb városokban pedig 5 ezer forint körüli összeggel érdemes számolni. Ezek az árak általában a leggyakoribb 14-15-ös gumikra vonatkoznak, a nagyobb méretűnél drágább a csere és a gumi is.

Most, hogy még nem indult el az igazi roham, még sok helyen akcióznak, már csak ezért is érdemes előre gondolkodni és most időpontot kérni.

Inkább legyen fenn a téli abroncs két héttel hamarabb, minthogy a hirtelen beálló fagy miatt 2-3-szoros, balesetveszélyes féktávval vezessünk…

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.