RETRO RÁDIÓ

Testvére próbálta kimenteni a beomlott épületből a kislányt

Testvére próbálta kimenteni a beomlott épületből a kislányt
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2018. 09. 05. 12:32

Meghalt egy nyolcéves kislány a Pest megyei Felsõpakonyban, miután a sûrû esõzés miatt ráomlott egy felújítás alatt álló épület. Mint azt egy szomszéd a Ripostnak elmondta, az áldozat testvére próbálta kimenteni a romok alól, de már nem járt sikerrel.

Még kedden délben is kordonnal volt lezárva az a ház a felsőpakonyi József Attila utcában, amelyiknek a melléképületében hajnalra virradóra – feltehetően a nagy esőzések miatt – meghalt egy kisgyerek.

A család azért költözött ki az udvaron lévő ötven négyzetméteres melléképületbe, mert az ingatlant felújították. Emiatt a melléképület tetejét is megbontották, valószínűleg emiatt nem bírta a lezúduló esőt és vihart – az éjszaka közepén beomlott. Az épületben három felnőtt és három gyermek aludt. A felnőttek és két gyermek ki tudott menekülni, egy nyolcéves kislány bent rekedt.

„A tragédiához több tűzoltóegység is kivonult, kutyás keresőszolgálat is csatlakozott hozzájuk” – mondta el a %Ripost%-nak Csámpai Attila, a Katasztrófavédelem Pest megyei szóvivője. - „A gyáli önkéntes, illetve a fővárosi hivatásos tűzoltók a keresés során centiméterről centiméterre, kézzel tapogatva kutatták át a romokat. A kisgyereket megtalálták a romok alatt, azonban az életét már nem tudták megmenteni.”

Ottjártunkkor a rendőrök még helyszíneltek, a polgármester is odasietett.

„A hétvége óta tartó esőzés valószínűleg szerepet játszhatott az épület megrongálódásában, de az, hogy milyen mértékben, a szakértői vizsgálat eredményéből derül majd ki” – mondta el a %Ripost%-nak Nagy János, Felsőpakony polgármestere. – „Úgy tudom, a kislányért megpróbált visszamenni az idősebb testvére, de már nem tudta kihozni. Nagyon nehéz helyzetbe került az egész család.”

Hozzátette: máris érkeztek felajánlások a család számára, az önkormányzat pedig a helyi sportközpontban ajánlott fel nekik ideiglenes szállást, mivel a beomlott épület teljesen lakhatatlanná vált. A romokat mindenképpen le kell bontani.

A szomszédok szerint is szerepet játszott a tragédiában a napok óta tartó esőzés és a felújítási munkálatok.

Elég régi ház volt, de senki se gondolta, hogy baj lesz – mondta lapunknak megrendülve Szatmári Veronika, az egyik szomszéd. - A barátnőm küldött hajnali egykor egy szomorú fejet Facebookon, de csak kora reggel tudtam meg, hogy mi történt. Nagyon sajnálom őket.

A nagy esőzés számos helyen okozott kárt épületekben, járművekben. Néhány óra alatt egyhavi eső esett szerdára virradóra. Zalabér-Batyk és Ötvös között faágak zuhantak a vasúti pályára, és 200 méter hosszan kimosta az eső a vasúti töltést. Keszthelyen és Cserszegtomajon több utca is járhatatlanná vált az esőzés miatt. Bakonycsernyét elárasztotta a Csúri-patak vize. A Petőfi utcában egy épületet is elöntött a víz, két idős embert mentettek ki a tűzoltók. A katasztrófavédelem és a tűzoltóság telefonvonalai izzanak, rengeteg helyre hívják őket, és a biztosítók kárbejelentő ügyfélszolgálatai is leterheltek.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.