Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2018.09.07.

Meglepő dolgokat csinál a börtönben a móri mészáros

Weiszdorn Róbert 11 éve van börtönben, a móri mészárlásért elítélt férfi meglepõ változáson ment keresztül...

Miután a börtönben kitűnőre leérettségizett, nem hagyta abba a tanulást, felvételizett az egyik neves magyarországi egyetem teológia szakára. Jelentkezését elfogadták, és attól kezdve semmi más nem érdekelte, csak hogy minél jobb jegyek kerüljenek az indexébe. Idén az államvizsgán is helytállt, így most már papírja van arról, hogy gyakorolhatja a lelkészi hivatást.

Az életfogytiglani börtönre ítélt férfi a hitben találta meg a kapaszkodót, ami segít neki elviselni a több évtizedes bezártságot. Talán ennek is köszönhető, hogy semmilyen konfliktusa nem volt a társaival, fegyelmit sem gyűjtött be, ideje nagy részét olvasással és rajzolással tölti.

Állítólag utóbbiban igen tehetséges, gyerekeinek, szüleinek és ügyvédjének is küld a munkáiból a jelesebb ünnepnapokra.

"Róberttől már több rajzot is kaptam, amelyek feltűnően jól sikerültek. Kifejezetten tehetségesen használja a ceruzát. Örömmel tölt el az is, hogy végzett a teológián, és így hasznos tagja lett a börtöntársadalomnak" – mondta el a Blikknek Weiszdorn Róbert ügyvédje, dr. Lichy József.

Miután Weiszdorn 2007-ben bekerült a börtönbe, volt egy depressziós időszaka, leginkább azért, mert úgy tűnt, a szabadságán túl akár örökre elveszítheti a családját is. Két nagyobb fia még a vezetéknevét is megváltoztatta, felesége pedig elvált tőle, sőt, azt tervezte, hogy külföldön kezdenek új életet. Végül mégis maradtak, sőt, a gyerekek látogatják az apjukat, a kislányát pedig a volt felesége hozza el a beszélőkre.

Mint ismeretes, Weiszdorn 2002. május 9-én, a móri bankrabláskor segített a bankfiók feltérképezésében, a rablás idején pedig rálőtt a biztonsági őrre, majd a pénzintézet ajtajába állt, és elküldte az érkező ügyfeleket. Társa, Nagy László eközben lemészárolt nyolc embert. A páros öt év után bukott le, addig még a legszűkebb környezetük sem tudott arról, mit tettek. Nagy a börtönben öngyilkos lett.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szenzáció: Zidane nyártól sztárcsapat edzője lesz

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Szoboszlaiék utolsó esélye jön: így búcsúzhat szépen Klopptól a Liverpool

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát