RETRO RÁDIÓ

Felkavaró, amit a gyerekeit megrontó rendőrgyilkosról mond a kicsik anyja

Felkavaró, amit a gyerekeit megrontó rendőrgyilkosról mond a kicsik anyja
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2018. 09. 24. 09:26

N. István már egyszer elítélték rendõrgyilkosságért, most azért került újra börtönbe, mert a gyanú szerint megerõszakolta saját gyerekeit.

- Pár napja tudtam meg, hogy mit tett a gyerekeimmel az apjuk – mondta könnyes szemmel tarnaszentmiklósi házában Balogh Andrea, a kicsik édesanyja. A Heves Megyei Főügyészség pénteken közölte: az 59 éves N. István előzetes letartóztatásba került, mert a gyanú szerint többször megerőszakolta 8 éves kisfiát és 11 éves kislányát. Õk most nevelőszülőknél vannak egy Heves megyei kisvárosban.

A gyerekek nekik mondtak el mindent: míg én a depressziómra szedett gyógyszerektől kábultan aludtam vagy orvosnál voltam. Pista hol az otthonunkban, hol a kertvégi romos házban becstelenítette meg őket – mondja a nő a Lokálnak, aki a hétvégén a nevelőszülők jelenlétében újra magához ölelhette a kicsiket. Andrea nem is sejtette a szörnyűségeket.

Egyszer észrevettem, hogy az én mindig vidám, cserfes kislányom egész nap némán néz maga elé. Este megkérdeztem tőle, mi a baj, ő pedig szorosan átölelt, és sírva hajtogatta: anyuci, anyuci. De akkor még nem árulta el a szörnyű titkát – emlékszik. Igaz, Andrea eleinte arról sem tudott, hogy 27 évvel idősebb választottja 1979-ben, Soós Lajossal és Gy. Józseffel a kor egyik leghírhedtebb rendőrgyilkosságát követte el. N. István csak fiatal kora miatt úszta meg a halálbüntetést (Sóos Lajost és Gy. Józsefet felakasztották), 2000-ben feltételesen szabadult.

Andrea és István évekig egy autóban éltek, ott fogant a kislány is, akit a kórházból nem is vihettek el, mert nem volt hová. A kislány négyéves volt, amikor szülei a tarnaszentmiklósi szoba-konyhás otthonukba hazavihették.

Pista azt mondta, csak azért lett rendőrgyilkos, hogy kipróbálja, milyen érzés ölni. Bár soha ne engedték volna szabadon! – sóhajt az asszony.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.