RETRO RÁDIÓ

Erre a magyar találmányra gerjed fél Amerika

Erre a magyar találmányra gerjed fél Amerika
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2018. 09. 29. 14:45

Egy hazai találmány, a szabadulószoba szórakoztatja fél Amerikát! A fiatal közgazdász, Gábossy Ákos egész hálózatot épített ki a tengerentúlon magyar feltalálók, bûvészek és résztvevõk ötletei alapján.

Gábossy Ákos egy évig az Egyesült Államokban járt középiskolába, de az egyetemet már itthon végezte el. Az amerikai játszóházak mintájára elindította a Kac-Kac játszóházat a Kökin, majd a Milipop játszóházat a Millenárison.

Ezeknek a tapasztalatai és a középiskolai élményei alapján vágott bele a szabadulószobás bizniszbe.

Magyarországon akkor kezdett divattá válni ez a szórakozási forma, először itt nyitott egyet, de aztán meg sem állt Hollywoodig.

Az első amerikai szabadulószobát 2014-ben ott nyitotta, s azóta több is működik különböző tengerentúli városokban.


Ezek franchise rendszerben dolgoznak, vagyis mi adjuk meg, mit hogyan kell megépíteni, de aztán a vállalkozó építteti meg és üzemelteti

– mondta el a %Ripost%-nak az élelmes fiatalember, aki Magyarországról irányítja amerikai bizniszét.

„Gyakran kérünk fel a szoba témájához értő szakembereket, így a szabadulószobák kialakításához magyar feltalálók, bűvészek is hozzájárulnak az ötleteikkel. A díszletekből is sok minden Magyarországon készül, van itt egy műhelyünk, onnan szállítjuk a kész elemeket Amerikába. Vigyáznak arra, hogy közel egymáshoz ne legyen két egyforma szoba, minél többfélét tudjanak kipróbálni a játékosok."


Ákos nem csak a tengerentúlon, itthon is terjeszkedik, ám most egy új típusú létesítményben gondolkodik:

„Nem csak szabadulószobák lesznek, hanem étterem és közösségi terek is, hogy akik együtt játszanak, utána együtt is ebédelhessenek vagy vacsorázhassanak, s más közös programot is csinálhassanak. A szobák pedig számos új meglepetést tartogatnak majd a haladó játékosok számára is.”


Ákos tényleg elmondhatja, hogy a hobbija a munkája, ami ráadásul jól jövedelmez. Tudja, hogyan lehet egy jó ötletből megélni és a magyar fifikát megfizettetni!

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.