RETRO RÁDIÓ

Fiát mentve fulladt a Dunába egy családapa

Fiát mentve fulladt a Dunába egy családapa
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2018. 08. 21. 07:45

Nyomoz a rendõrség a Kisorosziban történt szörnyû tragédia miatt - tudta meg a Ripost.

A %Ripost% megtudta: egy édesapa akkor fulladt a Dunába, amikor 15 éves autista fiát mentette ki a folyóból. A férfi holttestét két nappal később találták meg, a baleset körülményeit azóta is vizsgálják.

Lapunk a család egy közeli barátjától úgy tudja, hogy az apa korábban elvált fia édesanyjától. Augusztus 11-én a gyermeke nála nyaralt. Élettársával és annak 17 éves fiával mentek el Kisorosziba a Duna-partra strandolni. A fiúk a vízben játszottak, a szülők a parton napoztak. Arra lettek figyelmesek, hogy a gyerekek kiabálnak. A kisebbik fiú közelében ugyanis kialakult egy örvény, ami kezdte elsodorni, emiatt pánikba estek.

Az édesapa gondolkodás nélkül beugrott a vízbe, sikerült is elérnie a fiát, akit nagy erővel elrántott az örvény közeléből a másik fiú felé, ám a lendülettől ő maga elesett, és az örvény magával ragadta. Fiát élettársa és annak a fia partra segítette, ám hiába hívtak gyorsan segítséget, az apát már nem találták meg a vízben. Több órán át kutattak utána, végül két nap múlva emelték ki testét a Dunából.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.