RETRO RÁDIÓ

Az emberek nem felejtenek: Megvetés várhatja szülővárosában Rezesovát

Az emberek nem felejtenek: Megvetés várhatja szülővárosában Rezesovát
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2018. 08. 28. 12:10

Hatalmas vagyon és fényûzõ élet vár a szlovák milliomosnõre, ám az emberek nem felejtenek, ezért elképzelhetõ, hogy nem maradhat Kassán...

Eva egyenesen anyja kassai házába megy majd, miután kilép a börtön kapuján. A család egyes becslések szerint 200 millió dolláros, azaz több mint 55 milliárd forintos vagyona semmit nem apadt, amíg Rezesová a börtönbüntetését töltötte Magyarországon, írja a Blikk.

Kassán örök téma a Rezes família – kezdte a neve elhallgatását kérő informátor, aki évtizedek óta a városban él. – Úgy tudom, miután eladták a vasművet, amely szintén a család tulajdonában volt, a pénzt ingatlanokba fektették. A világ több táján is bevásároltak. Itt nem egyszerű lakásokra kell gondolni, hanem szállodákra és kastélyokra – árulta el a férfi.

A rá váró fényűző élet mellett azonban Evának szembe kell nézni azzal, hogy a városban élők nagy része nem felejtette el, hogy négy ember halt meg az ő hibájából. A rosszalló tekintetek állítólag évek óta követik Rezesová családtagjait.

Régen partiról partira jártak, a házaik előtt szinte hetente cserélődtek a luxusautók. Ez azonban megváltozott a baleset után. Attól kezdve próbáltak szinte láthatatlanná válni. Nem igazán mutatkoztak nyilvános eseményeken.

Azon is elgondolkoztak, hogy az lenne a legjobb, ha Eva máshol, akár Magyarországon kezdene új életet

– tette hozzá.

A Rezes család mesés vagyonát az apa, Alexander alapozta meg még a Meciar-kormány idején: részt vett a Kassai Vasmű privatizálásában. A férfi miniszterként vezette a közlekedési, postaügyi és távközlési tárcát. Halálával vagyona lányára, Evára és fiára, Juliusra szállt.

2012-ben Eva Rezesová ittasan, 4 halálos áldozatot követelő balesetet okozott az M3-s sztrádán, amiért 9 évre ítélték.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.