
A legújabb vizsgálatok szerint a jármû el sem indulhatott volna, olyan állapotban volt! Több áldozat hozzátartozója feljelentést tesz...
A Szinyei Merse Pál budapesti gimnázium több tanulója és kísérője veszítette életét tavaly januárban. Bár Olaszországban a vádlottak padjára kerülnek a baleset lehetséges felelősei – öt olasz mérnök és a magyar buszvezető –, az itthoni hatóságok mégsem indítottak eddig hivatalból eljárást a buszt üzemeltető cég ellen. Krizsány László, aki egyetlen lányát, Flórát veszítette el, nemrégiben hivatalosan is kézhez kapta az igazságügyi szakértői véleményeket. Megdöbbent az eredmény hallatán.
![]()
"Egy szülő sem úgy engedi el a gyerekét iskolai kirándulásra, hogy a busz alá fekve nézegeti, rendben van-e minden.
Felszállni sem engedtük volna őket, ha tudjuk, hogy „ketyegő bombán” ülnek!
Az már biztos, hogy a busz sofőrje és a fuvarozó cég vezetője mindenről tudott – kezdte a gyászoló édesapa.
"Megkaptuk a vegyész műszaki igazságügyi szakvéleményt, ami hátborzongató tényeket tárt fel: semmilyen előírást, szabályozást nem is akartak betartani. Már az autóbusz honosítási vizsgájánál is kozmetikázták, meghamisították az adatokat, hogy a jármű külföldi utakra is mehessen. Egy szerelő azt vallotta, hogy hosszú ideje folyt az illegális üzemanyagtartályok beépítése. „Úgy vagy nyolc évvel ezelőtt kezdtem el ennél a cégnél póttartályokat beépíteni… A tartályt én úgy vettem át, hogy az már be volt szerelve a busz csomagterébe, a merevítő oszlopokhoz lett rögzítve spaniferrel” – idézett az iratból László. Másfél éve a buszos cég vezetője, Czakó Tibor még tagadta, hogy bármiféle pót-üzemanyagtartály lett volna a buszon.
"A szakértő szerint a szerelésnél több alkatrész alkalmatlan volt, a töltőnyílást például a csomagtérben helyezték el. A legelképesztőbb talán mégis az, hogy a póttartályt közönséges spaniferrel rögzítették" – mondta László a Blikknek, aki hiszi, ha még nem is ezek a tragédia kiváltó okai, talán kevesebb fiatal halt volna meg, ha a busz tökéletes műszaki állapotú.
Az áldozatok rokonai nem értik, hogy a halálbusz üzemeltetője hogyan szállíthat továbbra is utasokat.
"Ha az ügyészség vagy más hatóság a nyomozati anyag alapján nem tesz feljelentést a cég ellen, akkor mi tesszük meg a gyermekeinkért" – ígéri az összetört édesapa.







