RETRO RÁDIÓ

Rémálommá vált a nyaralás: 200 magyar vár az elhagyott csomagjaira a Kanári-szigeteken

Rémálommá vált a nyaralás: 200 magyar vár az elhagyott csomagjaira a Kanári-szigeteken
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2018. 07. 16. 00:15

Hidegzuhanyként érte az utasokat a hír: a csomagokat Budapesten hagyták.

Bár közel kétszáz ember élete legszebb nyaralására készült, már az első napon pokollá vált az utazásuk vasárnap.

A Ryanair gépe egyórás késéssel felszállt Budapesten, és az utasok azt hitték, hogy Gran Canaria repülőterére, Las Palmasra érkezve végre megkezdhetik a vakációt.

Ekkor jött a hidegzuhany. A terminálra érkezve ugyanis közölték velük: az összes feladott csomag Budapesten maradt, ugyanis a pilóta egy óránál tovább nem várt arra, hogy a földi kiszolgáló személyzet befusson a bőröndökkel.

Először azt hittük, viccelnek velünk, mikor azt mondták, hogy minden csomag Pesten maradt. Nagy volt a fejetlenség, senki sem értette, hogy ez miként történhetett meg. Egyből a Ryanair ügyintézőjéhez küldtek mindenkit, legalább 80 embert, a többieket egy másik ablakhoz, hogy jegyzőkönyvben tehessenek panaszt, amiért nem érkezett meg a csomagjuk. Itt is több órát kellett sorban állni, mire felvették az adatainkat, ráadásul megnyugtató hírekkel sem tudtak szolgálni. Azt a tájékoztatást adták, hogy legkorábban szerdán kaphatjuk meg a holmijainkat – mérgelődött az egyik budapesti hölgy, aki egy szál pénztárcával, a transzferjét is lekésve álldogált tanácstalanul a reptéren.

Persze egy ilyen malőr mindenkinek óriási kellemetlenség, de főleg a kisgyermekes családoknak, - családosok is voltak a gépen, - akiknek így azzal kel számolniuk, hogy gyermekeiknek is új ruhát, fürdőruhát, tisztálkodószereket kell vásárolniuk, amíg meg nem kapják csomagjaikat - írta a Blikk.

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közleménye szerint téves az az információ, hogy 2018. július 15-én vasárnap meghibásodott a poggyásztovábbító-rendszer a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. A valóságban semmilyen műszaki meghibásodás nem történt a poggyásztovábbító-rendszerrel a budapesti repülőtéren.

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.