
Három fiatal, két nõ és egy férfi bennégett egy Honda típusú személyautóban, amelynek sofõrje annak ellenére kezdett elõzésbe, hogy szembõl érkezett egy másik autó.
A szemtanú még hétfőn is sokkos állapotban volt az átéltek miatt.
– A feleségemmel utaztam, amikor arra lettem figyelmes, hogy a Honda először egy motort, majd minket próbál egy éles kanyarban megelőzni. Sajnos rosszul mérte fel a távolságot és frontálisan összeütközött a szemből érkező kocsival. Félreálltam, azonnal kipattantam és odarohantam a Hondához, egy lány sírva könyörgött, hogy szabadítsam ki, mert beszorult a roncsok közé. Próbáltam a kis vékony lábát kihúzni, de sajnos nem sikerült.
![]()
Közben egy fiú is segítségért rimánkodott, de már nem tudtam mit tenni. Először hatalmas füst csapott fel, erre kicsit hátrébb álltam, mire egy óriási pukkanás hallatszott, aztán mindent elborítottak a lángok.
A szemem előtt elevenen elégett ez a három ember, és én hiába próbáltam, nem tudtam megmenteni őket
– mondta a szemtanú a Blikknek.
A Hondával ütköző Peugeot sofőrje Lakitelken élő barátjához ment. A fiatal nő teljesen szabályosan közlekedett.
– A lány megfontolt sofőr, soha nem száguldozott – mondta egyik ismerőse. – Isteni csoda, hogy élve kiszállt a kocsiból, hiszen a Peugeot elejéből szinte semmi nem maradt. A közeli benzinkúton dolgozik, és nem is olyan régen arról beszélgettünk vele, hogy ezen a nagyon veszélyes, több helyen is beláthatatlan úton érthetetlen, miért előz szinte minden második autós, sőt néha kamion is. Egész Nyárlőrinc nagyon boldog, hogy életben van - zárta a beszélgetést a lány falubelije.







