Létrehozva: 2018.06.21.

Vb-meccs közben ugrott ki a feleség a hatodik emeletről

Ács Györgynek se éjjele, se nappala, amióta neje, Katalin levetette magát a hatodik emeletrõl, miközben õ mit sem sejtve a focivébét nézte.

Családi dráma játszódott le a hétvégén Nyíregyházán, a Jósaváros egyik csendes utcájában: miközben férje a hálószobában az Argentína–Izland meccset nézte, az idős asszony kivetette magát az egyik panelház hatodik emeletéről. Kati nénit szinte mindenki ismerte a környéken: jóravaló, szeretetteljes, ám a betegségei miatt gyakran panaszkodó asszonyként. A 76 esztendős hölgyet a lakóközösség is szerette. Õ pedig a cicákat: gyakran etette a ház körüli kóbor álla­tokat.

Sokszor mondta, hogy nem bírja a fájdalmat, valamit tenni kellene. Rengeteg orvosnál voltunk, nem hibáztatom őket, de már nem tudtak rajta segíteni – mondja megtörten a Borsnak a tragikus körülmények között elhunyt asszony férje, György. 55 éve voltak házasok.

Katalin 1997-ben sztrókot kapott. A szörnyű betegségből felépült, de aztán a súlyos cukorbaj kis híján ledöntötte a lábáról. Az évek múltával mind jobban erősödő betegsége egyre jobban kínozta.

Komoly fizikai fájdalmai voltak, elhatalmasodott rajta a betegség. Az érszűkület miatt először a lábai fájtak, aztán már a feje búbjáig mindenre panaszkodott. Sokat botladozott szegény. Korábban autót is vezetett, de a problémák sűrűsödése után felhagyott vele – emlékezik vissza a férj.

Azon a bizonyos tragikus napon György a hálószobában belefeledkezett a futball-világbajnokságba, miközben felesége rászánta magát a végzetes döntésre.

A konyhából behozta a hokedlit, félrehúzta a függönyt, kinyitotta az ablakot, és a párkányra lépett... – a férfinak itt elakad a szava. –

Az ablak nyikorgására lettem figyelmes, átsiettem a nappaliba... Hívtam a mentőket, de már késő volt. Elmondhatatlan, amit az ablakból letekintve éreztem.

Neki ez már megváltás, elmúltak a szenvedései, de nekem ez most maga a pokol – küszködik a könnyeivel.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megérkezett az új Moszkvics csúcsmodell, le fog esni az álla, ha meglátja

origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

metropol.hu

„Hú, de szép lány!” – Sydney van den Bosch exférjére is újra rátalált a szerelem

mandiner.hu

Izrael döntött: akár órákon belül megindulhat az Irán elleni válaszcsapás

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

origo.hu

Sejtelmesen üzent Stana Alexandra

mindmegette.hu

Csak egy kiflit akart a NAV, a koszovói pékek a hátsó ajtón át menekültek

ripost.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami erre a 4 vármegyére lesújt

ripost.hu

Tízéves átok alól szabadulnak ezek a csillagjegyek, így találhatod meg a társad idén tavasszal...

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

ripost.hu

Sokan lemondanak róla, Hosszú Katinka így juthat ki az olimpiára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

A kormány milliókat ad otthonfelújításra - hamarosan indul a pályázat

INSIDER

A fagyok is visszatérhetnek: drasztikus lehűléssel ér véget az áprilisi nyár

INSIDER

Borzalom Kiskunhalason: lángoló ruhában ült az ágyán a nyugdíjas asztalos, döbbenet, hogyan mentették meg az életét

INSIDER

„Itt leszel a szívünkben örökké!” – rengetegen gyászolják a tragikusan fiatalon elhunyt Pál Tomit

INSIDER

„Láttam, hogy imbolyog, leült a székre, hirtelen előrezuhant, nem vett levegőt” - öt órán át küzdöttek Zsuzsi életéért, mindhiába