RETRO RÁDIÓ

Ököllel megütött, majd kifosztott két nőt egy budapesti férfi - Videó

Ököllel megütött, majd kifosztott két nőt egy budapesti férfi - Videó
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2018. 06. 18. 16:36

Az idõs hölgyeknek több csontja is eltört.

Egy nap leforgása alatt két idős nőt is megtámadott egy 34 éves férfi Budapesten.

A vádirat szerint, az első eset még tavaly május 30-án reggel történt egy IX. kerületi társasháznál. A 80 éves sértett a ház bejáratánál állva a barátnőjéhez csengetett, majd, amikor az ajtó kinyílt és ő belépett, bezárult mögött az ajtó. Viszont a tettes ekkor kopogtatni kezdett, így a hölgy beengedte - írja a 24.hu. Ezután, mindenféle figyelmeztetés nélkül –, hogy az értékeit megszerezze – ököllel megütötte a nőt. A sértett éppen ráesett a táskájára, de a tettes megemelte őt és kirántotta azt alóla, majd elhagyta a helyszínt. Súlyos, több csont törésével járó sérüléseket szenvedett.

Ezután a férfi hazament és átöltözött, majd ismét „munkába” állt.

A XX. kerületben járt, amikor meglátott egy buszmegálló felé siető nőt. Megállította és cigarettát kért tőle, de a következő pillanatban várakozás nélkül ököllel megütötte, majd egy hirtelen mozdulattal kitépte aranynyakláncát a nyakából. Ezt követően ismét megütötte, ami miatt már hanyatt esett a hölgy.

A Budapesti IX. Kerületi Ügyészség a jelenleg más ügyben jogerős szabadságvesztés büntetést töltő férfit két rendbeli rablás bűntettével, valamint súlyos testi sértés bűntettével vádolja, amely bűncselekmények büntetési tétele öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztés.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.