RETRO RÁDIÓ

Lopott buszokkal viszik a turistákat a pesti utcákon?

Lopott buszokkal viszik a turistákat a pesti utcákon?
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2018. 06. 12. 19:20

Már nem csak zavaros pénzügyi manõverek, mûszaki hiányosságok és elégedetlenkedõ utasok százainak panaszai terhelik a Big Bus Budapestet, de frissen kiszivárogtatott dokumentumok szerint a cég által használt buszok alvázszámával is komoly gondok vannak.

"Megvariált" alvázszámú buszokkal fuvarozza gyanútlan turisták tömegét a Big Bus Budapest – írja az Origo. A hírportálhoz eljuttatott dokumentumokra hivatkozva arról számoltak be, hogy a városnéző buszok előbb hamis, később „felülírt” alvázszámokkal közlekednek. Mindez arra enged következtetni, hogy ezek a járművek vagy lopottak, vagy leselejtezettek. De az sem kizárt, hogy a járművek egy zavaros hátterű kínai buszgyárból valók…

Mint a hírportál írja: „az alvázszámok variálására, össze-vissza hegesztgetésére az információk szerint a korábbi ügyvezető vezényletével került sor. A hatóságokat azzal próbálták volna megtéveszteni, hogy a buszok „eredeti” alvázszámai annyira elrozsdásodtak, hogy azokat cserélni kell.”

Ugyanakkor hangsúlyozzák, a birtokukba került iratok és egy igazságügyi szakértői jelentés szerint egyértelműen bűncselekményről, a BTK-ba ütköző bűntettről, egyedi azonosító jelzés meghamisításáról van szó.

Ráadásul ez esetben a hamisítást üzletszerűen, bűnszövetségben, rendszeres haszonszerzés céljából követhették el, ami akár 5 évi börtönbüntetéssel is sújtható.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.