RETRO RÁDIÓ

Kétszer fizette ki ugyanazt a boltban, mégsem kapta vissza a pénzét

Kétszer fizette ki ugyanazt a boltban, mégsem kapta vissza a pénzét
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2018. 06. 24. 09:00

Addig-addig ügyetlenkedett a pénztáros, amíg kétszer fizette ki a vásárlását egy dunaújvárosi házaspár. Hiába derült ez ki gyorsan, a pénzükre egy egész hónapig várniuk kell.

Csak friss kenyeret akart venni, de ahogy ez lenni szokott, jóval több áruval ballagott a kasszához Szili József és a felesége a dunaújvárosi Sparban.

- Amikor beálltunk a kasszához, ránk szóltak, hogy a másik pénztár is kinyitott! – meséli József. - Még örültünk is, hogy hamarabb végzünk. A kasszás azonban az egyik pékárut duplán ütötte be. Mi észre se vettük, kártyával fizettünk körülbelül hatezer forintot, és már jöttünk volna el, amikor szólt:

bocsásson meg, rosszul ütöttem be egy tételt, máris visszafizetem.

Megpróbálta kitörölni a duplán beütött tételt, de amikor a gép sípolni kezdett, inkább hívta a főnökét. Õ utasította, hogy nullázzák le a gépet és üssék be újra az árukat. Kínos volt, mert a főnökének már nem ismerte el, hogy ő hibázott, azt mondta, azért sípol a gép, mert nem fogadta el a kártyánkat.

Józsefék megpróbálták bebizonyítani, hogy a pénzt már levonták a kártyáról, mutatták a banki sms-t is, de hiába.

- Ismét beütötték a gépbe az árukat és ismét kifizettették velünk

– folytatja a férfi. - A főnök azt ígérte, hogy majd a kasszák lezárása után, ha kijön az összegtöbblet, bemehetünk a pénzünkért.

De hiába mentem vissza a pénzért, nem adták ide. Este felhívták a feleségemet és azt mondták neki, hogy

megsúgták a bankból, nincs levonva a pénzünk!

Később kiderült, hogy a bank nem adott nekik felvilágosítást, nekem kellett utánajárnom, de

a bank majd csak egy hónap múlva tudja visszafizetni azt az összeget, amit duplán levontak tőlünk…

Nem is a pénz miatt bosszankodunk, hanem amiatt, hogy ennyit szórakoznak velünk!

A %Ripost% megkereste az érintett áruházat is.
- Éppen a nyitási napon történt ez a sajnálatos eset – nyilatkozta Mátyásy Nándor üzletvezető. - Nem tudtuk, hogy valóban levonták-e a pénzt a vásárló kártyájáról, ezért felhívtuk a bankot, de közölték, hogy csak az ügyfelüknek adhatnak tájékoztatást. Amikor kiderült, hogy tényleg kétszer fizettek, felajánlottam, hogy megelőlegezzük az összeget, és amikor a bank visszautalja, akkor visszahozzák. Sajnos többet nem tehetek, hiszen mi nem kaptuk kézhez a vitatott összeget. Más a helyzet készpénz esetében, azt azonnal vissza tudjuk adni.

Tényleg várni kell!

Kerestük a bankot is, miért kell várni harminc napot arra, hogy a jogtalanul levont pénzt jóváírják a számlán, de nem kaptunk választ. A bank szabályzata szerint „a kereskedői elfogadóhelyen a tranzakcióval kapcsolatos panasz elfogadása esetén nincs lehetőség közvetlenül készpénz visszafizetésére. Ilyen esetben a kérdéses összeg a bank közreműködésével kerülhet jóváírásra a kártyaszámlán.” A bank a panaszt a közléstől számított 30 napon belül bírálja el. Mint a %Ripost% megtudta, ez általános banki gyakorlat, vagyis aki vissza akarja kapni a kártyájáról tévesen lehúzott pénzt, annak akár egy hónapot is kell várnia erre. 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.