RETRO RÁDIÓ

Drámai részletek: Így lőtte át kislánya fejét a miskolci apa

Drámai részletek: Így lőtte át kislánya fejét a miskolci apa
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2018. 06. 20. 07:15

Az 50 éves Lajos szomszédja csempészett pisztolyával lõtte le 9 éves kislányát, Arankát. A férfi talán azt sem tudta, hogy mit tart a kezében...

A férfi a szomszédja csomagjai között talált rá a pisztolyra, amivel játszani kezdett, a játék azonban tragédiába torkollott: fél méterről lőtte fejbe gyermekét. A veszélyes eszköz a szomszédtól, B. Erzsébettől származott, akinek férje még az Egyesült Államokból hozta be a fegyvereket 30 évvel ezelőtt.

A Blikk szerint ezeknek a létezéséről az asszony a 2000-es évek elejéig nem is tudott. Évekkel később szembesült a ténnyel, hogy párja miket is tart a házukban, ám a nőt nem zavarta a lőfegyverek jelenléte, ezután sem foglalkozott velük.

16 évvel később, 2016-ban azonban párja váratlanul meghalt, ő maga pedig betegség miatt idősek otthonába kényszerült. Mielőtt beköltözött volna, szeretett volna túladni az értékes pisztolyokon, amelyek egy páncélszekrényben sorakoztak. Először a szomszédját környékezte meg az ötlettel, ám ő nem volt vevő az ajánlatra.

Erzsébet végül a széfet a rokonaira bízta, egy revolvert azonban egy csomag mélyére rejtett, azt pedig egy másik szomszédjára bízta. Ez a fegyver került végül a családapához. A gyanútlan szomszéd talán nem is mérte fel, hogy egy éles lőfegyvert tart a markában - alacsony iskolázottságú, katona sem volt, ahogy a lőfegyverek terén se szerzett soha tapasztalatot.

A szóban forgó fegyver egyébként egy apró pisztoly, alig féltenyérnyi, ám így is halálos eszközként működött, amikor elsütötték. A kilőtt lövedék a kislány szeménél hatolt be, és hátul hagyta el a koponyáját. Az orvosok próbálták megmenteni Aranka életét, kórházba vitték, ám segíteni már nem tudtak. A kislány meghalt.

E. Lajosnak gondatlan emberölés miatt július elején kell először a bíróságon megjelennie. Az apa súlyos büntetésre számíthat, amennyiben bűnösnek találják.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.