RETRO RÁDIÓ

Döbbenetes dolgot mondott az anya, aki meg akarta öletni 3 éves kislányát

Döbbenetes dolgot mondott az anya, aki meg akarta öletni 3 éves kislányát
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2018. 06. 19. 09:05

Mónika saját, részeges édesapjával akarta megöletni a 3 éves kislányát, Hannát. Egy csomó szeszes italt is vásárolt a férfinak, ám a nagypapa megsajnálta az unokáját. A nõ most mindent tagad...

M. Mónika 2017 nyarán találkozóra hívta az apját, M. Csabát Tatára. A nő bort, sört, konyakot vett, majd a férfi szerint felszólította, hogy fojtsa meg az unokáját. Az apa szerint Mónika azt mondta neki, hogy a pici nem is az ő gyermeke. Ekkor – a férfi elmondása szerint – a lánya távolabb ment, és figyelte, jön-e valaki, míg ő a kislány torkára fonta az ujjait. Amikor a gyerek feje elkékült, Csaba megsajnálta, ezért eleresztette.

Mónika ugyanakkor mindent tagadott.

Két vallomás áll tehát egymással szemben, ám az ügyészség a jelek szerint Csabának hisz, noha a férfit korábban már elítélték emberölésért.

A hétfői tárgyalás más meglepetést is tartogatott: kiderült, hogy Mónika 8 hónapos terhes.

Alig várom, hogy véget érjen ez az egész, és visszakaphassam a lányaimat. Õket ugyanis nevelőszülőknél helyezik el, és félek, ha a kicsi megszületik, őt is elveszik tőlem – mondta Mónika a tárgyalás elnapolása után a Blikknek. Majd hozzátette: – Nem gondoltam volna, hogy kárt tesz a gyerekben, azért mertem otthagyni vele.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.