RETRO RÁDIÓ

Testbeszéde leplezheti le a darnózseli hentest

Testbeszéde leplezheti le a darnózseli hentest
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2018. 05. 28. 09:30

Szorulhat a hurok N. János nyaka körül. A napokban tartott helyszínbejárás sorra vette a darnózseli hentes ügyének helyszíneit. A férfi távolságtartással, hûvösen álldogált, ám egy helyen rettenetesen ideges lett, eltûnt a higgadtsága.

A vád szerint N. János négy évvel ezelőtt a munkahelyén megölte a feleségét, majd Judit holttestét hazavitte,  feldarabolta, ledarálta és elégette. Amit nem tudott eltüntetni, azt egy zsákba rakta és a darnózseli rétre vitte, majd szétszórta. Jánost első fokon felmentette a bíróság, ám másodfokon új eljárásra kötelezték az első fokon eljáró bíróságot. Az új ügyész és a bíró komoly alapossággal igyekszik felderíteni a gyilkosság körülményeit. A helyszíni bejárás miatt újra felbolydult a falu. Bár sokan gondolják úgy a Győr-Moson-Sopron megyei településen, hogy János ölte meg a feleségét, kevesen beszélnek róla. A két védett tanú, akiknek nagyon fontos szerepe van az ügyben, nagy valószínűséggel szintén Darnózseliben élnek, nekik nap, mint nap át kell élniük, hogy Jánossal egy településen laknak. A szabadlábon védekező hentes ugyanis visszaköltözött Darnózselibe...

A Tatabányai Törvényszék először azt a melléképületet nézte meg, ahol a vád szerint János feldarabolta a feleségét. Majd a darnózseli rétre mentek, ahol annak idején Judit maradványait, máj és tüdő darabokat találtak. Végül az asszony mosonmagyaróvári munkahelyére mentek. János mind a házában, mind a réten csípőre tett kézzel, terpeszállásban nézte a szemlét, izgalom nem látszott az arcán. Judit volt munkahelyénél azonban roppant nyugtalan lett, szinte toporgott és a kezét tördelte. Ide elhozták azt az autót is, amivel a vád szerint annak idején hazavitte meggyilkolt felesége holttestét. Ám a szemle alatt nem csak neki voltak nehéz pillanatai, Judit családja is újraélte a múltat.

– Nem volt könnyű az udvaron állni és végighallgatni, mi történhetett a testvéremmel. Nagyon megrázó pillanatok voltak ezek – mondta a %Ripost%-nak Kovács Szilárd, az asszony testvére.

Judit családtagjai minden tárgyaláson részt vesznek, s a kezdetek óta hiszik, hogy János ölte meg a nőt. Az elsőfokú bíróság döntése hidegzuhanyként érte őket, ám most bizakodók.

Ez az eljárás alaposabb, mint az előző. Reméljük, négy év után sikerül elítélni a gyilkost! Azt kéne kapnia, amit megérdemel – magyarázta Kovács Dezső, az édesapa. N. János egyébként kerülte a család tekintetét. – Nem mer a szemünkbe nézni, főleg mostanában. Érdekes lenne tudni, mi játszódott le a fejében, mire gondolhatott most, hogy újrajárta a gyilkosság helyszíneit! – fogalmazott Judit apja.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.