Létrehozva: 2018.05.04.

Orbán Viktor: segély helyett munkát adunk mindenkinek

A miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc címû mûsorában beszélt az új kormány terveirõl.

Orbán Viktor a Kossuth Rádióban, szokásos pénteki rádióinterjújában kijelentette: „A kormány keresztény demokráciát épít Magyarországon, a globális ideológiákat elvetjük, mert hiszünk a nemzet fontosságában". Hozzátette, hogy semmilyen nemzetek fölötti üzleti vagy politikai birodalomnak nem akar teret engedni a kormány Magyarországon.

Három miniszterelnök-helyettese lesz a kormányfőnek

Három miniszterelnök-helyettese lesz Orbán Viktornak az új kormányban: Semjén Zsolt KDNP-elnök általános miniszterelnök-helyettes lesz, Pintér Sándor belügyminiszter nemzetbiztonságért felelős, Varga Mihály pénzügyminiszter pedig gazdaságért felelős miniszterelnök-helyettesként dolgozik majd.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy „végigviszik” azt a migrációellenes alkotmánymódosítást, amelyet 2016-ban nem sikerült elfogadni.

Ehhez kapcsolódik a „Stop Soros” törvénycsomag is – tette hozzá, úgy fogalmazva utóbbi javaslatról, hogy szeretné, ha „Soros árnyékhadserege feljönne a fényre”.

„A célok nem változtak, meg fogjuk védeni a magyar kultúrát, a teljes foglalkoztatottság céljából nem engedünk, segély helyett pedig munkát adunk mindenkinek” – fogalmazott a kormányfő.

A következő EU-s költségvetésre vonatkozó tervekről szólva azt mondta: a legfontosabb tanács az, hogy „csigavér”, hosszú lesz ugyanis a vita.

Kiemelte: a hét évre szóló közös költségvetést egyhangúlag kell megalkotni, és „amíg a magyarok azt nem mondják, hogy mehet, addig nincs költségvetés” – hívta fel a figyelmet.

Szerinte a migránsoknak „egyetlen centet” sem kellene adni, azt mindenki oldja meg a saját büdzséjéből. Hozzátette továbbá, hogy a mezőgazdaságra fordított összegek csökkenését sem támogatja.

A miniszterelnök elmondta: az új kormány hét tagja profi politikus, míg a többi tagja a politikán kívül szerzett tekintélyt magának - idézi a Híradó.hu.

origo.hu

Ki nem találná, hogy Németország után honnan érkezik a legtöbb használt autó Magyarországra

origo.hu

Az utolsó órában vagyunk: a franciák már Ukrajnában vannak

metropol.hu

Házasság első látásra: Andris a tenyerén hordozza Petrát – Itt a bizonyíték

hirtv.hu

Átfogó támadásba kezdett Oroszország

ripost.hu

Igazán jó a helyesírásod? Ebből a tesztből kiderül!

vg.hu

Itt az idei Tour de Hongrie részletes menete – országos térkép

origo.hu

Keservesen nehéz időszakáról, terápiákról beszélt Király Viktor

mindmegette.hu

Rosszul teszed, ha így eszed a tükörtojást! A szakértő elmondja, hogyan illene

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Itt lesznek lezárások és forgalmi rend változások a kínai elnök látogatása kapcsán

INSIDER

Ha ilyen üzenetet kapsz, nehogy bedőlj, mert átverés!

INSIDER

Így néz ki ma az érettségizés Magyarországon - galéria

INSIDER

Gulyás Gergely ezt soha nem tudta volna elképzelni Magyar Péterről