RETRO RÁDIÓ

Megtaláltuk az apát, aki gránátot adott kisfia kezébe

Megtaláltuk az apát, aki gránátot adott kisfia kezébe
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2018. 05. 29. 07:30

Drukker apja adta gyermeke kezébe a tiltott pirotechnikai eszközt a lelátón a vasárnapi meccsen, mely komoly sérüléseket okozott a gyermek ujjain. A 6 éves kisfiúra azonnali mûtét várt, a 35 éves apa ellen rendõrségi eljárás indult. Akár 3 év börtönt is kaphat.

Hiába nyert 4:0-ra kedvenc csapata, az orvosok még küzdenek azért, hogy a kis F. Patrik meg tudja mutatni az ujjaival a Fradi győztes eredményeit. A 6 éves gyereknek ugyanis az apja, F. László adta azt a pirotechnikai eszközt, amely a vasárnapi FTC- DVTK meccsen felrobbant a kezében. A robbanás levitte a fiú jobb kezén a mutatóujja két ujjpercét, a középső ujj első ujjpercéért még küzdenek az orvosok az Országos Baleseti Intézetben. A szerencsétlenül járt kisfiúnak még legalább két hetet kórházban kell töltenie.

Lapunk megtalálta az édesapát, aki ellen rendőrségi eljárás indult, ám ő türelmet kért, s azt mondta: az ügy végéig nem kívánt nyilatkozni.

Az apa rajong a gyerekeiért

Ugyanakkor a %Ripost% a férfit jól ismerő szurkolóktól úgy értesült, hogy az apa, aki annyira rajong a gyerekeiért, így egyetlen fiáért, Patrikért is, hogy az alkarjára tetováltatta a születési idejüket, mélységesen szégyelli magát és azt mondja: megérdemli, hogy most mindenki őt szidja, és azt is, amivel a bíróság sújtja majd. A törvény szerint akár 3 évet is kaphat.

 

3 éves volt, de már kapott a kezébe petárdát

Úgy tudjuk, a felelőtlen szülő három éve rendszeresen járt szurkolni imádott kisfiával, akinek korábban is adott már pirotechnikai eszközt a kezébe, hadd élvezze minél jobban a lelátói különleges hangulatot. Ezek az együtt töltött idők pedig még inkább erősítették kettejük kapcsolatát, s egészen a múlt hét végéig nem is történt baj...

Hogy honnan szerezte az apa a később felrobbant cuccot? További érdekességek mellet ez is kiderül a keddi %Ripost% napilapban. Keresd az újságárusoknál!

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.