RETRO RÁDIÓ

Magyarok fojtogattak és ütlegeltek egy taxist Csehországban

Magyarok fojtogattak és ütlegeltek egy taxist Csehországban
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2018. 05. 02. 16:30

Elõre kitervelték, hogy mit tesznek majd a taxissal.

A két elkövető nyáron dolgozni ment Csehországba, de később úgy döntöttek, hogy inkább visszajönnek Magyarországra. A hazaút során leszállították őket a vonatról, mivel nem volt jegyük. A két férfi ezért kitervelte, hogy egy elhagyatott helyre irányítanak egy taxist, ahol majd megtámadják.

A Fővárosi Főügyészség nyereségvágyból elkövetett emberölés kísérlete miatt emelt vádat a két magyar férfi ellen, akik tavaly nyár végén megtámadtak egy taxist Csehországban - jelentette szerdán az ügyészség.

 

Az állomáson szemeltek ki egy ott várakozó taxit, kitalálták, hogy pénzt szereznek a sofőrtől. A pályaudvar közelében lévő kerékpártárolóban hagyott bicikliről leszedték az acél fékhuzalt, hogy azzal fojtják majd meg a kiszemelt áldozatukat.

Augustus 27-én hajnalban beült a két férfi a taxis autójába: az egyik mellé, a másik a háta mögé. Ezután megmutatták a telefonjukon a pár kilométerre lévő elhagyatott helyet, ahova a fuvart kérték. Egy kieső melletti földútra irányították, amit már előtte megbeszéltek.

 

Ahogy odaértek a hátul ülő férfi a huzalt a sofőr nyakára tekerte és fojtogatni kezdte. Eközben a mellette ülő társa arcon vágta a taxist, akinek még éppen időben sikerült ráfognia a huzalra, így végül lefeszítette a nyakáról. Ezután a két férfi kirángatta az autóból és ütlegelni kezdték.

Miután a földre került, a két támadó megpróbálta elvinni az autót, de nem tudták elindítani. Eközben a sofőrnek sikerült elmenekülnie és rendőrt hívnia.

A két férfi a kocsiból végül csak 3 doboz cigarettát vitt el, majd elrejtőzött a közeli erdőben. Később visszamentek az állomásra, ahonnan Magyarországra vonatoztak. A nyomozók egy hónappal később itthon fogták el őket, már előzetes letartóztatásban vannak. A főügyészségi indítvány alapján tíz évtől húsz évig terjedő szabadságvesztésre ítélhetik őket, ha kimondják bűnösségüket.

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.