RETRO RÁDIÓ

Halálba zuhant egy kislány Budapesten

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2018. 05. 08. 14:20

A négyéves gyermek egy vietnami nõ felügyeletére volt bízva, ám õ idõközben elment bevásárolni. A Fõvárosi Ügyészség most emelt vádat.

Szörnyethalt egy kislány, miután kizuhant a hatodik emeletről Budapesten. A szörnyű eset még tavaly történt, ám csak a napokban emeltek vádat az ügyben. 

A vád szerint a 29 éves nő a nővérével, annak 4 éves gyermekével, valamint saját 2 éves gyermekével élt együtt egy VIII. kerületi társásház hatodik emeleti lakásában.

A vádlott testvére 2017. augusztus 19-én reggel 7 óra körül munkába indult, ezért gyermekét a testvére felügyeletére bízta, aki így a két gyermekkel egyedül maradt a lakásban. Ám a nő úgy döntött, amíg a gyerekek alszanak, lemegy bevásárolni a közelibe boltba.

Körülbelül tíz percet tölthetett az élelmiszerüzletben, miközben a kislány felébredt, és a nappaliból nyíló erkélyajtóhoz ment, kinyitotta azt, majd felmászott az erkélyen elhelyezett elliptikus tréner gépre. Onnan átkapaszkodott a mintegy 120 centiméter magas korlátra, amin átbillent, s a lakóház alatti betonra zuhant és meghalt.

A Fővárosi Főügyészség gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolja a nőt – adta hírül a Fővárosi Főügyészség.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.