Ilyenek voltak Magyari Béla utolsó napjai: csalódottan halt meg az űrhajós

Imádta a repülést, háza kertjéből a ferihegyi gépek zúgását hallgatta Magyari Béla, a 68 éves korában meghalt űrhajós. Bár nem járt a kozmoszban, nem ez bántotta leginkább, hanem az, hogy az ország megfeledkezett a 80-as évek ünnepelt légi ezredeséről.

Budapest szélén, csendes környéken, egy hatalmas, kétszintes családi házban lakott a napokban elhunyt űrhajós. A környék közel sem egy villanegyed, egyszerű, kisvárosi házak sorakoznak itt, közvetlenül a Ferihegyre induló vagy érkező repülők alatt. Már kívülről is látszik, nem volt feltétlenül jövedelmező nyugdíjas űrhajósnak lenni, bár a ház és környéke rendezett, ám gyanúsan csendes.

A környékbeliek szerint a házat jó ideje árulták már, sőt a postás szerint alig pár nappal Magyari halála előtt sikerült is eladni, a házban lévő tárgyak nagy részét is kipakolták már.

– Az utóbbi egy hónapban már nagyon rossz állapotban volt Béla, pedig korábban sokat be­szélt. Szeretett mesélni azokról az időkről, és rengeteg fényképet, emléket tartott a házban. Az utóbbi időben viszont már menni is alig bírt – mondta a környék postása.

Persze mindenkit az érdekelt legjobban, hogyan lett Magyari Béla örökre a második, és így az, aki ugyan bármikor beugorhatott volna Farkas Bertalan helyére, ez végül sosem történt meg.

– Nagyon sokszor és sokat, akár órákat be­szélgettünk. Körülbelül húsz éve itt lakott már a család. Nekem el merte mondani azt is, amiről sosem beszélhetett, hogy miért nem ő ment fel az űrbe. Az egész csupán egy rokoni szálon múlott. Az döntött, hogy a szovjet űrhajós, Valerij Kubaszov nagybátyja volt a kilövőállomás vezetője. Kubaszov párja pedig Farkas volt, cseréről szó sem lehetett. Õk utaztak, Béla és társa maradt a tartalék – mondta a Borsnak Berecz József, akivel szoros barátságot ápolt az egykori űrhajós.

A Magyar Nemzetnek rendkívül csalódott interjút adott 2009-ben. Leginkább azt fájlalta, hogy a rendszerváltás után elfelejtették, doktori címe ellenére kitették kutatói állásából, szívizomgyulladása miatt pedig már nem ülhetett vadászgépre. Ötvenegy évesen küldték nyugdíjba, ami – ahogy fogalmazott – talajvesztést jelentett a számára. Feleslegesnek tartotta magát, aki nyugdíjas­ éveiben még az illatszer-ügynökösködéssel is megpróbálkozott.

– Nem hívnak sehová, de nem is mennék el. Pedig a rendezvényeken jogom lenne felvenni még az ezredesi egyenruhámat is. Persze fel sem jönne rám – tette hozzá önkritikusan a kilenc évvel ezelőtti interjúban.