RETRO RÁDIÓ

Több tízezer diák jár jól ezzel a bejelentéssel

Több tízezer diák jár jól ezzel a bejelentéssel
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2018. 03. 09. 20:10

Örülhetnek most a felsõoktatásban tanulók és családjaik! A kormány bejelentette, hogy idén õsztõl növelik a szociális ösztöndíj keretét, így a rászoruló diákoknak több pénz jut majd a tanulásra.

Emelik az egyetemisták, főiskolások ösztöndíját! A felsőoktatásban a szociális ösztöndíjakra fordítható keretet szeptembertől megemelik 40 százalékkal! Vagyis ez azt jelenti, hogy évente 2 milliárd forinttal több jut majd a rászoruló hallgatóknak, mint eddig. Idén már 6,2 milliárd forintot oszthatnak el közöttük!

Azt szeretnénk, ha Magyarországon egyszerre lenne versenyképes a felsőoktatás, illetve a hallgatók érezzék, hogy a magyar adófizetők támogatják tanulmányaikat

- jelentette be Balog Zoltán, emberi erőforrások minisztere pénteken.

Palkovics László, oktatási államtitkár pedig rendkívül fontosnak tartja, hogy egy hallgató se maradjon ki a tanulmányokból csak azért, mert nem tudják fizetni a tanulást és a megélhetést. Bejelentették: akár további változások is életbe léphetnek.

Az emelésről bővebben Gulyás Tibor HÖOK elnököt kérdeztük. Szombati lapszámunkban arról is beszámolunk, hogy milyen kiadásokra és más támogatásokra számíthatnak a felsőoktatásban résztvevők.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.